2018.09.02. – 09. Huszonkettedik évközi hét

1. Hétfőn Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanítóra emlékezünk.

2. Szerdán Kalkuttai Szent Teréz szűz emléknapja lesz.

3. Csütörtökön, az esti szentmise után folytatjuk a tavasszal megkezdett hitbeli felzárkóztatót. Erre az alkalomra azokat a testvéreket várjuk, akik úgy érzik, hogy a hitbeli tájékozottságuk elmaradt az általános műveltségükhöz képest, vagy felnőttként szeretnének megkeresztelkedni.

4. Szeptember első péntekjén a kassai vértanúkat ünnepeljük. Délután ¾ 6-kor kezdjük a Jézus Szíve Litániát.

5. Szombaton Szűz Mária születése (Kisboldogasszony) ünnepe lesz, de este már a következő vasárnapi szentmisét mondjuk.

6. Templomunkban 2018. november 18-án lesz bérmálás. Azok a 14 évesek, vagy annál idősebbek, akik ebben az évben szeretnének bérmálkozni, Kisboldogasszony napján (szombaton), jöjjenek el az esti szentmisére és szentmise után megbeszéljük, hogy az előkészítő megbeszélések milyen időpontban legyenek. Azok, akik plébániánkhoz tartoznak, de a bérmálási előkészület ideje alatt, tanulmányaik, vagy munkájuk miatt más városban élnek, az ottani katolikus közösségben is felkészülhetnek. A helyi lelkipásztor által kiállított igazolás felmutatása és a bérmálási próbán való részvétel után ők is bérmálkozhatnak.