2019. 04. 21. – 28. Húsvét nyolcada

1. (Csak nagyszombaton éjjel) Most a szentmise végén feltámadási körmenetre indulunk. Annak rendje a következő: Elől megy a keresztvivő a lobogósokkal, utánuk a húsvéti gyertya és a feltámadási szobrot vivők, majd a ministránsok, akik közül az egyik csenget, kettő pedig közvetlenül az Oltáriszentséget vivő pap előtt kezeli a tömjénezőt. A pap után megy a kántor és az énekesek, majd a hívek valamennyien. Az égő gyertyákkal vigyázzunk, hogy az előttünk lévő haját, ruháját ne gyújtsuk meg. Amikor pedig visszaérünk a templomba és a himnuszok végén eloltjuk a gyertyáinkat, csípjük el a füstölgő kanócot, hogy ne keletkezzen nagy füst a templomban. Várjuk meg, amíg megdermed a faggyú és csak utána fektessük a gyertyát a padra, hogy ne locsoljunk össze mindent, – padot, padpárnát, járólapot – faggyúval. A himnuszok után megáldjuk a húsvéti ételeket.

2. (Húsvét vasárnap innentől) Húsvétot, mint a karácsonyt is, nyolc napon át ünnepeljük, de csak Húsvét vasárnap a kötelező ünnep. Az ünnepi szentmise után is lesz ételszentelés. Húsvét hétfőn este 6 órakor kezdődik a szentmise. Vigyázzunk a locsolkodó gyerekekre, szeszes itallal gyereket ne kínáljunk!

3. Csütörtökön az esti szentmise után, a hitbeli felzárkóztatón, az újonnan keresztelt testvérünket ünnepeljük.

4. Köszönjük az ünnep előtti takarítók munkáját és a virágozásra adott adományokat!

5. A csíksomlyói pápai misére induló autóbuszokon, néhány – egészségügyi okok miatt – visszalépő helyére, még lehet jelentkezni. A 2 autóbuszra 102 főt regisztráltunk, még 10 fő számára lesz belépőnk. A jelentkezéskor 10 ezer forint befizetése szükséges.

6. Aki szeretne hitében megújulni, vagy elkezdeni a rendszeres szentségekhez járulást, azt várjuk a csütörtökönkénti hitbeli felzárkóztatóra.

7. Szeretnénk, ha plébániánk családjai jobban összetartanának, nyitottak lennének az egymás segítésére. Olyan családok jelentkezését várjuk, akik szívesen részt vennének alkalmankénti családi programokon.

8. Plébániánk területén élő, általános iskolás fiúkat szívesen látnánk az oltár körül ministránsként. Ministráns felkészítőt minden hónap harmadik keddjén, délután ¾ 5-kor tartunk.

9. Megjelent a Tócói Harangszó áprilisi száma, elvihető az újságos asztalról.

„Miért keresitek az élőt a holtak között?

Nincs itt, feltámadt.”