A Szent Család Templomból 1. évfolyam 2. szám - az Úr 2000. évének november havában. |
Az
ember az egyetlen élőlény, aki mindenkor, minden kultúrában eltemette,
eltemeti halottait, sőt később is megemlékezik róluk, meglátogatja sírjukat.
Mindenszentekkor
és halottak napján nagy volt a forgalom a temetőkben. Még az elhagyatottabb
sírokra is került virág és egy-egy mécses. Azoknak, akik hozzászoktak már
a "szép márványkertek" csöndes magányához, talán zavaró is volt a jövés-menés,
de jó volt látni, hogy még mindig olyan nemzet vagyunk, amelyik törődik
halottaival, és hogy mindennapos teendőinket félretéve, tudunk időt szakítani
arra, hogy közelebb kerüljünk azokhoz, akik már nincsenek velünk.
Szép
mondanivalója volt az ünnepeknek, hogy a halál is része életünknek, de
számunkra semmiképpen nem elmúlás, hanem egy újabb csoda kezdete. Ráadásul
november első vasárnapján három új taggal is bővült közösségünk, három
gyermeket kereszteltek templomunkban. Azt hiszem, így teljesedett ki igazán
ez a kis novemberi misztérium. Érdemes ezen elgondolkodni...Almási
Gábor
Nem
kell szomorkodnunkazért,mert
aki hazatért az Úrhoz,
hogy
halottainkat elveszítettük,közösségben
marad az
hanem
hálásnakkell lennünk azért,Istencsaládjával,
hogy
ők a mieink voltak,és
csak előre ment.
sőt
még most is a mieink;(Hieronymus)
Miért
szeret ebbe a templomba jártni?
Ezúttal
Nagy
Jánosnét, Erzsike nénit kérdeztem meg. Biztosan sokan ismerik őt, hiszen
a mosolygós (nyáron ősz kontyos, télen fejkendős) néni; nap, mint
nap állandó helyen, a jobb oldal harmadik padsorában ül (ha véletlenül
hiányzik, aggódva kérdezzük, csak nem beteg, de legtöbbször kiderül, hogy
csak a fiát látogatta meg...).
-
Egész életemben Szent Család templomba jártam, 42 évig Józsán, ahol gondoztam
is a templomot, eleinte segítséggel, később egymagam. 19 évig szedtem egyházi
adót...Az itteni Szent Család közösségbe
kezdettől fogva járok, először a kápolnába, majd ebbe a szép templomba.
Közel van, és nagyon szeretem az itteni közösséget. Sokakat már név szerint
is ismerek...
Néha
a dédunokáit is elhozza Erzsike néni, büszke rájuk. Nem gondolnánk, hogy
februárban már 88 éves lesz. E hónapban lesz a névnapja is. Isten éltesse
sokáig!
1000
éve velünk és értünk - a Katolikus Egyház
Események
templomunkban
-
Három gyermek
kapta meg a keresztség szentségét az első vasárnapi szentmisében.Név
szerint: két Csenge és Noel. Kívánjuk, hogy gyarapodjanak testben és lélekben
szüleik, keresztszüleik és mindannyiunk örömére!
-
Múlt hónap óta két temetés is volt: Csóra Józsefé és Gaál Máriáé.
-
Az e havi adományosztásnak különös aktualitást ad, hogy Szent Erzsébet
ünnepéhez kapcsolódik minden évben a tevékeny szeretetről való megemlékezés,
gyűjtés a karitatív munka támogatására. A mi segítő
csoportunk munkája egyre kiterjedtebb. Karitász: annyi, mint
szeretet. Krisztust látni minden emberben, mint Szent Erzsébet tette.
-
November 4-én az István király téri református templomban ökumenikus zenei
áhítat volt a XX. század áldozataiért. Közösségünkből is többen részt vettek.
-
Diakónusváltás: Kölcsönös meghatottsággal köszöntünk
el diakónusunktól, Németh Jánostól, aki olyan őszintén,
hitelesen mutatta meg magát, olyan megragadó példabeszédekben tanított,
hogy könnyű lesz rá emlékeznünk. Örülünk, hogy mi lehettünk az elsők, akiknél
igazi munkáját elkezdte.Egy pap
helye ott van, ahová Isten irányítja, azt teszi, amit Isten akar. Köszönjük,
hogy hozzánk küldte az Úr, gazdagodtunk általa. (A vasárnapi misén nemcsak
Andika sírt...) Szeretettel várjuk
új diakónusunkat, Lengyel Józsefet is. Német(h)
után Lengyel...
-
November az őszi bálok időszaka is: 18-án sokan megyünk a Szent Anna Székesegyház
hagyományos keresztény báljára a Tóth Árpád Gimnáziumba.
-
November 26-án a kerek házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat
várjuk közös ünneplésre, házasságuk megáldására.
-
Közeledik az advent. Templomunkban reggelente rorátéra, délutánonként
9 alkalommal a Szállást keres a Szent család - néphagyomány felújítására
várjuk testvéreinket.
-
Reméljük, hogy a Mikulás sem
kerüli el a játszóteret és templomunkat.
- A
mi ifjúságunk: Hekler Melinda I.
Báránkó Nikolett II.helyezést
ért el a Svetits- XX. századi költőkből
rendezett - szavalóversenyén. Petrik Anitának
sikerült a középfokú
német nyelvvizsgája. Gratulálunk!
A
Boldogmondások margójára...(Mt.
5,1-12 versekhez)
Boldogok,
akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban
a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.(GyökössyEndre)
Életképek
A
Játszótér mindenkié! Ezt
valóban így érzik a kisgyermekes Tócóskertiek. Sőt vannak, akik máshonnan
is eljönnek ide a játszótér kedvéért...
-
Csábítottak a fajátékok, a szép környezet és bejöttünk - mondja Szűcs
Erika, a 3 éves Eszterke és a négy hónapos Dóra édesanyja.- Én inkább
délelőttönként jövök, akkor összegyűlik egyszerre 10 család is (mármint
egy-egy szülő, nagyszülő a gyermekekkel). Ismerjük egymást, szoktunk beszélgetni...
-
Nekem inkább a feleségem szokott jönni, de most, vasárnap délelőtt ő végzi
a házimunkát -
mondja Fekete Csaba, akinek gyermekei nem is játszani jöttek: a 9 hónapos
Csaba még nem, a hetedikes Kinga már nem használja a hintát, mókuskereket.
(Előbbi nyugodtan alszik kocsijában, utóbbi a történelemkönyvét lapozgatja
el-elkalandozó tekintettel...) - Olyan ez a környezet, mint egy kis
oázis a lakóteleprengetegében...
-
Valóban, a gyerekeknem csak játszanak
itt, hanem nézegetik a növényeket, a virágokat. Katicát fognak, diót szednek...
Hallgatják a harangszót...
-
Mi nem a Tócóskertben lakunk, a görög misére jöttünk, de amígaz
nem kezdődik, Dóra és Laura itt játszanak egy kicsit - mutatkozik be
kérésemre Soltész Judit. Ebből adódik, hogy megkérdezzem a többieket, ismerik-e
a templomot is. Épülésétől kezdve figyelemmel kísérik, voltak már bent
- de nem katolikusok. Egyikük nem vallásos, másikuk érdeklődik, vajon vállalják-e
olyan gyermek keresztelését, akinek szülei nem katolikusok? (Az elmúlt
vasárnap az egyik megkeresztelt kislány épp játszótéri kisbaba volt...)
Imre,
a gondnok gyakran beszélget a játszótéren a gyerekekkel és felnőttekkel
egyaránt. Ő úgy számítja, több száz kisgyerekes család is megfordult már
itt a kertben. Magukénak érzik a lakótelepiek, mint ahogy az is. A gyerekek
jobban tudják, hogy nem csak a játszótér, a templom is mindenkié. A minap
láttam, ahogy egy kicsi elengedve anyja kezét már fordult is be a templomkapun:
"Megyek Bim-Bam bácsihoz..."
Bemutatunk
egy családot: a Berényi család
Dr.
Berényi Dénes fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, hazánkban
és külföldön is megbecsült tudós. "Inkognitóban", szerényen jár kel köztünk,
mint egy álruhás király. Felesége, Bódor Elvira elmegyógyász, a szegények
és elesettek "nagyasszonya". Vallásosságuk hitelét mi sem bizonyítja jobban,
mint a mögöttük álló gazdag életút: Elvira nem csak maga volt svetitses,
hanem leányát, is oda íratta (fiuk is a Svetits épületébe járt,
az akkori Tóth Árpádba...). Immár nyolc unoka boldog nagyszülei: Ritának
5, Bandinak 3 gyermeke van. A legnagyobb unoka 18, a legkisebb 2 és fél
éves... András, munkahelye, a Forrás révén kicsit tócóskerti is: gyermekei
gyakran teszik élővé a szombat esti szentmisét.
De
térjünk vissza Dénesékre: Elvira 1942 óta tócóskerti, családjuk Máramarosszigetről
költözött ide. A Szoboszlai úti iskolába járt a család szentmisére, s később
- Elvira kedvéért - Dénes is. Nehéz időket éltek át; mégis, mikor arra
terelem a szót, hogy sokaknak erőt adó, heroikus helytállás volt az ő kereszténységük,
szabadkoznak: volt abban egy kis "lapítás", hogy a munkájuk megmaradjon...
Tagjai
a legrégibb biblia-közésségnek, a képviselőtestületnek, a kamilliánus családnak,
az egyik házaspár-körnek, az énekkarnak. Szóvá teszik, ha valami nem tetszik
nekik, minden erejükkel segítik szeretett templomukat és közösségét...
Éljen
a Király!(Krisztus
Király ünnepe, november. 26.)
Egy
a hónap szentjei közül: Szent András Apostol
Betszaidában
(a
Genezáreti tó partján) született, Jónás halász fia és Péter fivére.
Keresztelő Szent János tanítványa volt, őt hívta meg Jézus legelőször,
s Péterrel, Jakabbal és János evangélistával alkották az Úr első négy tanítványát.
Kis-Ázsiában,
a Fekete-tengertől délre fekvő országokban, valamint Trákiában és Görögországban
térített.
Életének
utolsó állomása Patrasz volt, ahol a helytartó feleségét megkeresztelte.
A helytartó megharagudott rá, megkorbácsoltatta és „X” alakú keresztre
(András-kereszt)
kötöztette Andrást, hogy lassú halállal haljon meg. A kereszten függve
két napig prédikált a legenda szerint, s amikor a szolgák kínozni akarták,
megbénult a kezük. A haldokló András körül égi fény világított, s a helytartó
még ekkor is gúnyolta. Ebben a gúnyolódásban megtébolyodott, s útban hazafelé
meghalt.
Az
egyházi év kiszámításánál fontos dátum a szent ünnepe, november 30, hisz
az ehhez a naphoz legközelebb eső vasárnap advent első vasárnapja, az új
egyházi év kezdete.
Az
aranygyapjas rend (Jó Fülöp alapította 1429-ben) fő patrónusa, és
számos országé, városé. Védőszentként tisztelik a halászok, halkereskedők,
kötélverők, hentesek, vízhordók, továbbá a bányák védőszentje.
Nyári
római zarándoklatunk során két alkalommal is volt szentmisénk a róla elnevezett
templomban. Ez a templom is hatalmas oszlopcsarnokos, mint a többi római
templom, s az oltárkép éppen a keresztre feszített Szent Andrást ábrázolja,
égi fénnyel és angyalokkal körülvéve. Részt vettünk egy koncelebrációs
főpapi szentmisén, ahol András atya is a misézők között volt, majd itt
mondtuk el római búcsú misénket, ahol a kántorunk használhatta az orgonát,
s a lányok és a zarándokcsoport énekét csodálatosan visszhangozták a templom
márványfalai, oszlopai.Petrik
János
Gyermekeinknek -
egy kis feladat, és jó hír
E
havi feladatunk: szólánc készítés. Jussunk el Ádámtól Éváig úgy,
hogy csupa ószövetségi nevet használunk fel, és a következő név kezdőbetűje
megegyezik az előző név utolsó betűjével. Pl. Ádám - Mózes
- Salamon - Noé - Éva. Minél hosszabb
legyen a lánc! A megoldásokat december 10-ig adjátok oda hitoktatótoknak,
vagy Imre bácsinak a sekrestyében!
„J”
betűvel kezdődő bibliai neveket 12-en küldtetek. Jó sokat gyűjtöttetek,
ügyesek vagytok. Mivel nem tudtuk eldönteni, hogy kié a legjobb, sorsolás
alapján (Németh János diakónus volt a sorshúzó) hárman kapnak közületek
egy-egy tábla csokoládét: Bakó Krisztina, Gyarmati Ádám és Gyarmati
Gábor.
Egy
csepp derű -felnőttnek
sem árt.
-
Mi volt Jézus egyik legnagyobb csodája?
-
Hogy az olajfák hegyén imádkozott...
Isten
éltesse a novemberi névnaposokat és a jubiláns családokat!