TÓCÓI HARANGSZÓ

2. évfolyam 7. szám - az Úr 2001. évének július havában.

Itt a nyár

Végre! Bizony erre vártunk egész télen! Most végre hódolhatunk kedves időtöltéseinknek. Ki-ki megkezdi éves szabadságát, és jön a túrák, kirándulások, üdülések, fürdőzések ideje, vagy - aki abban leli örömét - a kert csinosítgatása. Amíg diák az ember, a nyár (majdnem mindenkinek) egyet jelent a vakációval, amihez hozzátartozik a táborozás, nekünk, keresztény fiataloknak a hittanos tábor. Így kapnak új funkciót a megüresedett plébániák, kántorlakások, (hogy valami jó származzon a rosszból). Mennyire más az atyát főzés közben látni, amint napokon át 14 "lányáról, fiáról" gondoskodik, s úgy vezeti a túrákat (éjszaka is) a Bükkben, mintha nem is a délalföldi Röszkéről származna! Mi meg alig győzünk loholni utána. Mennyit lehet meghitten beszélgetni, énekelni, naponta részt venni a csöndes tisztásokon bemutatott legszentebb áldozatban... És eközben megélni, hogy egymás testi-lelki terhét cipelő közösség vagyunk, örömmel befogadva Sámsonból jött társainkat.

Azért van, aki még nyáron is elégedetlen. Az egyik azt mondja, túl sokat esik, a másik nem bírja a meleget, a harmadik azért panaszkodik, mert kiég a pázsit, a negyedik, hogy nem telik nyaralásra. Azoknak is összeszorul egy kicsit a szíve, akik rendszeresen járnak templomba, és a máskor oly szép egyenletesen tömött padsorokban hétről-hétre egyre több üres helyet fedeznek fel... Lehet "uborkaszezon" a hitéletünkben?! (Szerencsére az immár "atyaként" visszatérő két diakónusunk újmiséje sokakat megmozgatott, láthattuk a szemükben a meghatódottság és a szeretet könnyeit, érezhettük a kegyelem áradását...)S ha az olykortíz alá csappant hétköznapi misehallgatókhoz hozzáadjuk a táborozó fiatalokat, gyerekeket, akik a fülledt templom helyett Isten égi sátora alatt vesznek rész naponta tábori misén, talán lelhetünk némi vigaszt...

Almási Gábor és Németh Katalin

Szép gondolat:

Vaksors, véletlen? Üres és értelmetlen szavak!

Inkább ezt mondhatnánk: "A Gondviselés inkognitói."(De Maistre)

Miért szeret ebbe a templomba járni?

Ezúttal Tornyi Vilmosné, Ildikót kérdeztem meg. Sokan ismerjük őt, és nemcsak a mindennapi misére járók, vagy akik a római zarándoklaton élvezhettük kedves társaságát, állandó segítőkészségét, de azok is, akik megbetegednek, netán kórházba kerülnek közülünk. Ildikó ugyanis osztályvezető ápolónő a Kardiológiai Klinikán. Nagy szíve, érzékeny lelke, figyelmessége meglep bennünket: úgy látjuk, ő bizony keresztény a hétköznapokban is. Leginkább a közösség vonz a templomba, a sok-sok jó barát. Úgy érzem, befogadtak, s amiben tudok, segítek: injekció beadásával, vérnyomás, vércukorszint mérésével, s mindazzal, amit több évtizedes ápolónői tapasztalatom megenged. A kórházban meglátogatom betegeinket más osztályon is, s jól esett, hogy engem is látogattak betegségemkor az itteniek. Ezúton is megköszönöm mindenkinek férjem halálakor kinyilvánított együttérzését... Nehéz naponta megélni az ő hiányát, nem is tudom, mi lenne a fiam és menyem, no meg az itteni jó barátok nélkül... Ha tudok, mindig eljövök a szentmisére, s újra bekapcsolódok a karitatív munkába és az énekkarba is...

Események templomunkban

E hónapban egy gyermek kapta meg a keresztség szentségét, Név szerint: Vivien.

Múlt hónap óta 2 halottunk volt: Ilona és Margit

Június 29-én ünnepi szentmise keretében avatta fel Bosák Nándor püspök atya két új akolitusunkat: Báránkó Andrást és Németh Istvánt.Ezt a jeles alkalmat megörökítették a Magyar Televízió munkatársai, akik felvételt készítetek egyházmegyénk (s benne plébániánk) életéről egy készülő egyházi műsor számára.

Szép orgonahangversennyel avattuk fel új orgonánkat: június 30-án a szombati szentmise után. Karasszon Dezső orgonaművész, a Nagyerdei Református Gyülekezet karnagya, Dobos Mihály, a Szent Anna Székesegyház és Németh Béla, templomunk karnagya mutatott be rövid válogatást az elmúlt századok orgonamuzsikájából.

A hónap két kiemelkedő eseménye volt a két nálunk szolgáló diakónus (immár felszentelt pap) Lengyel József és Németh János újmiséje július elsején és 8-án. Isten áldása kísérje őket, legyenek a rájuk bízott nyáj hű pásztorai! (S imádkozzunk azért is, hogy egyszer majd a mi közösségünk is küldjön munkást az aratásba!)

Az ifjúsági csoport Bélapátfalván, a gyermekek Szilvásváradon táboroztak az atya vezetésével egy-egy hétig; mindegyikük testi-lelki felfrissülésére, feltöltődésére.

Július 29-én az immár hagyományos egyházmegyei zarándoklaton vesz részt közösségünk. Az autóbusz reggel 7 órakor indul a templom mellől, és késő délután érkezik vissza.Akik itthon maradnak templomunkból, azok a görög katolikus szentmisén vehetnek részt ezen a vasárnapon. (Az ifjúság már június 28-án Máriapócson lesz, és bekapcsolódik az ottani programokba.)

Bemutatjuk a képviselő testületet(ünneplés közben)

Kicsit rendhagyó lesz ez a bemutatás, mint ahogy rendhagyó volt ebben a hónapban a szokásos havi megbeszélés is. Ugyanis rendesen minden hónap második vasárnapján jön össze a választott képviselőtestület. (A kilenc családot -Kind, Berényi, Petrik, Báránkó, Nyakacska, Asztalos, Gyarmati és a két Németh - a Tócói Harangszó eddigi számaiban egyenként bemutattuk.) Ima, vagy ének nyit és zár minden összejövetelt. Az előző havi jegyzőkönyv felolvasása után az atya vezetésével megbeszéljük az aktuális teendőket, de gyakran kerül sor egy-egy pápai enciklika bemutatására is. Ki-ki elsősorban a maga feladatkörében tevékenykedik: Németh Béla a világi elnök, Petrik János a liturgikus szekció, Báránkóék a karitatív csoport, Nyakacska Vilmosné a gazdasági ügyek vezetője, Németh Bélánékommunikáció és sajtófelelős, de ahhoz, hogy a templom ügyei gördülékenyen menjenek, szinte mindent közösen végezünk. Külön öröm, hogy az akolitusok száma immár négyre szaporodott: Kind Imre, Petrik János, Báránkó András és Németh István (aki templomunk honlapját is elkészítette a közelmúltban: www.extra.hu/szentcsaladplebania).

Július első két vasárnapja újmiséseink jóvoltából azonban ünnep volt a testület számára. Nemcsak az illemnek tettünk eleget, hanem igazi, szívből fakadó, spontán örömmel vendégeltük meg Józsefet és Jánost családjukkal együtt. A 40 főnél is népesebb családközösség, már nem fért volna be a plébánia nagytermébe. Így az atya nagyszerű ötlete folytán három fehér sátor alatt teríthettük meg a hosszú asztalt a templomkertben, melyre az asszonyok és lányok ízletes, pompás étkeket varázsoltak. Mindenki tevékenykedett, mindenki jól érezte magát, a látvány szinte kisebbfajta sátoros lagzi képét mutatta, amely nem fejeződött be azzal, hogy felálltunk az ebédtől és elbúcsúztunk, hiszen le kellett bontani, s tisztán helyrerakni mindent az asztaloktól az utolsó csontokig (amelyeknek Viliék kutyája örülhetett)... Az ilyen örömteli alkalmak is erősítenek bennünket egymás megismerésében és megszeretésében.

Bemutatunk egy családot: a Tóth Család

Elemér és Margó kedves alacsony házaspár, a bejárattól jobb oldali padsorokközepe táján ülnek vasárnaponként, a feleség sokszor hétköznap is. Szülőhelyük: Abasár és Nyírcsaholy között kb. félúton van Debrecen, így esettválasztásuk erre a városra házasságkötésük után.Szakmájának megfelelően itt lett kertész Elemér, Margó pedig a Széchenyi utcai óvodában kapott állást. Ide hordta a kisfiúkat: Zoltánt és Tamást akik 18 hónap különbséggel születtek egymás után (nagyszülői segítség nélkül sok jutott a gyermekek gondozásából az édesapára, hiszen az édesanya már akkor betegeskedett). Margó vigyázott, ne legyenek kivételezett helyzetben az óvodában a gyerekek, akik azóta is derék módonmegállják helyüket a tanulásban: Zoltánügyvitel-szervezés szakra jár a nyíregyházi főiskolára, Tamás harmadéves közgazdász hallgató itthon; ők még a Szent Anna templomban voltak elsőáldozók és bérmálkozók, így abba az ifjúsági közösségbe járnak. Jóllehet Zoli az egyik első ministráns és felolvasó volt a kápolnánkban, s egy-egy tánc erejéig még "felkérhető" a farsangi bálra... Ha kell, a bánki kertben is szívesen dolgoznak a fiúk.

Ez a kert most már (nyugdíjasok lévén) igazi elfoglaltságot ad a szülőknek. Mert a növények és virágok között mindig van tennivaló, a velük való törődés értelmet ad a hétköznapoknak: ha az időközben vásárolt lakótelepi lakás ablakából kinéznek, épp a templomkertre látnak. Ide sok-sok virág került az ő kertjükből is. olykor fizikai munkával is segítenek a kert és a templom szebbétételében. Örülnek, ha adhatnak másnak is a szárazságot-meleget jól tűrő, dúsan burjánzó növényekből, melyek meghálálják az emberi törődést. Így lettek közösségünk építő tagjai, s úgy érzik, az újonnan épült templomban, tágabb értelemben vett családra is találtak Margó távoli és Elemér túlvilágra költözött családja helyett. Testvérekre és barátokra, akikre lehet számítani, osztozni egymás örömében és gondjaiban. Ez is táplálja erejét Margónak, hogy a betegséget legyőzve szívvel-lélekkel énekeljen a kórusban, segítsen a ruhaosztásban.

Egy a hónap szentjei közül: Szent Jakab apostol

Betszaidában született. Az Egyház hagyományában az ,,idősebb'' nevet kapta. Zebedeus és Szalóme fia, Szent János evangélista bátyja volt.

Apjától örökölve a mesterségét, a halászatból élt. A 28. év tavaszán vagy nyarán látta meg őt Jézus, amikor a Genezáreti tó partján járva kezdte egyenként meghívni apostolait. Jakab a harmadik, akinek az Úr különleges feladatot szánt. Ő az első vértanú az apostolok közül. Jakab egyébként robbanékony természetű volt. Mestere halála után ő lett a jeruzsálemi egyház püspöke, s mint ilyen valóban ivott az Úr kelyhéből. Szent Pál tanúskodik arról, hogy megtérése után tizennégy évvel úgy ismerte meg őt, mint Péter és János mellett az Egyház ,,oszlopát" (Gal 2,1--10). Amikor Heródes Agrippa király 41--42-ben az Egyházra támadt, elsőként Jakabot ölette meg karddal.

A középkor egyik leghíresebb búcsújáró helye Szent Jakab sírja volt a spanyolországi Compostellában. A 8. századtól él az a hagyomány az Egyházban, hogy Jakab a mai Spanyolországig jutott el missziós útján. Egy későbbi, 13--14. századi leírás még azt is tudja, hogy igehirdetésének nem volt sok foganatja, el is veszítette Jakab a kedvét, s akkor megjelent neki Zaragozában a Szűzanya és megvigasztalta.

Jakab hispániai jelenléte ereklyéi átvitelének köszönhető. Nem tudjuk, melyik évben vitték földi maradványait Jeruzsálemből Hispániába, valószínűleg az arabok pusztítása elől menekítették a 7. század elején. A 9. századtól a hagyomány egyöntetűen vallja, hogy Jakab sírja Hispániában van.Petrik János

Gyermekeinknek- egy kis feladat

	_S		_E
_Z		_D		_K
	_E		_E
_N		_B		_N
	_T		_E