|
Október
nemzeti gyászhónapunk. Nemcsak az aradi vértanúk évfordulójára való emlékezés
juttatja ezt évről évre eszünkbe, hanem az 1956-os eseményekre való emlékezés
is. Jóllehet, a legtragikusabb fordulat csak november 3-án következett
be, oly rövid ideig tartott annak idején a reménykedés, olyan sokáigkilátástalannak
látszott, hogy az akkor történtekről mást is lehet mondani, mint a hivatalos
"kinyilatkoztatást", hogy az emberek, majdnem olyan fájdalmasan emlékeznekma
is ötvenhatra, mintegy évszázaddal
korábban az aradi vértanúkra emlékezhettek. Mert mindkét ünnepünk először
spontán módon, az egyszerű emberek akaratából lett nemzeti ünnep, "hivatalosan"
csak később nyilvánították azzá. Ma már látjuk, hogy nem volt hiábavaló
egyik áldozat sem, csak el kellett telni valamennyi időnek, hogy áldozatuk
gyümölcseit felismerjük. Vajon hogyan fordítja az emberiség javára Isten,
a manapság tragikusan elhunyt áldozatok halálát?... Vallási ellentéteket
emlegetnek, miközben piacra dobják felhalmozódott fegyvereiket, drasztikus
és rafinált, halált-keltő eszközeiket...
Szép
gondolat
Minden
vallás arra tanít, hogy Isten a szegények barátja... Isten az egyetlen
tekintély, akit a szegény tegezhet. Egy irodai elöljárót már magázni kell
és illik így szólítani: "nagyságos uram". Istennek nincsen rangja.(Márai
Sándor)
Miért
szeret ebbe a templomba járni?
A
"legfőbb kántorsegédet", Almási Gábort ismerik templomunk idősebbjei és
fiatalabbjai. (Ha valaki elvétené magában, hogy a hét melyik napjánál
tartunk, az ő arcáról - mármint a borosta hosszáról - bízvást leolvashatja:
vasárnaponként olyan szépen borotvált, hogy még Asztalos Attila is meg
szokta dicsérni...) Időnként néhány sorral föntebb olvashatjuk nevét
az indító cikk alatt, azt azonban kevesen tudják róla, hogy a Zászlónk
c. ifjúsági lapba verseket is ír, miközben tehetséges, informatikus hallgató.
(Lám, hogy megfér a kétféle érdeklődés egy személyben...) "A Biblia
az első olvasmányaim egyike volt, így - bár családom nem vallásos - szinte
Názáretben nőttem fel. Ahogy kissé benőtt a fejem lágya, több egyház iránt
mutattam érdeklődést. A Szent Család templomot és vele a katolikus hitet
tulajdonképpen nem is én választottam, hanem ő választott engem, itt ugyanis
az első perctől befogadtak. Olyan emberekkel találkoztam itt, amilyeneket
képzeletemben a KERESZTÉNY címszónértek."
A Harangszó elérhető
honlapunkon is: http://www.extra.hu/szentcsaladplebania
Események
templomunkban
E
hónapban két megkeresztelt gyermekkel: István és Szilveszter
gyarapodott közösségünk.
Szeptember
22-én nászmise keretében házasságot kötött templomunkban: Belső Péter
és Szabó Ágnes.
Szeptember
25-e szép ünnepe volt a Szent Mónika közösségnek. Vendégük volt Róna Gábor
atya, (a Mónika Közösség magyarországi meghonosítója) a szentmise
után egy meghitt szeretetvendégség keretébenkötetlenül
beszélgethettek vele az édesanyák. Gyermekeik pedig szívet-lelket gyönyörködtető
kis műsorral, mintegy "szeretetcsokorral" tették emlékezetessé az estét.
Szeptember
utolsó vasárnapján elballagott két kedves ministránsunk: Berki Belián
és Kálmán Dániel. Köszönjükeddigi
szolgálatukat: sokszor itt voltak a hétköznapi szentmiséken is, s bízunk
benne,továbbra is oly közel maradnak
Jézushoz, mintha az oltár mellett állnának. Egyúttal reméljük, hogy lesz
a fiúk között, aki hasonló buzgalommal áll a helyükre.
Október
8-án ünnepeltük Magyarok Nagyasszonyát. A hagyománynak megfelelően e hónapban
minden este fél 6-tól rózsafűzért imádkozunk templomunkban.
Karitatív
csoportunk adományosztása és gyűjtése ezután minden hónap első szombatján
lesz a közösségi házban.
Felhívás! Kérjük
azokat a házaspárokat, akiknek ebben az évben kerek (5, 10... 60)
éves házassági évfordulójuk volt (vagy lesz), jelentkezzenek gondnokunknál:
Kind Imrénél, hogy közösen ismegünnepelhessük
őket november 18-án!
Betöltvén
újságunk az első évét, kialakult az arculata. Tisztelettel kérem azokat,
akik a további szerkesztésben (az eddigiek mellett) szívesen segítenének,
szóljanak bátran. Amíg van bemutatandó személy, közösség és család, a profilon
nem szívesen változtatnánk, hiszen egyik fő célunk, hogy az e templomba
járók megismerjék egymást (a szerkesztő).
Novemberben
mélyítsük kapcsolatunkat a szentek közösségével és imádkozzunk a szenvedő
lelkekért!
Közösségeink:A
Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége
Az
első Szent Mónika Közösséget 1982-ben, Madridban alakították olyan édesanyák,
akik - Szent Ágoston édesanyja példájára - fontosnak tartották a gyermekeik
hitétért való imádkozást. Példájuk gyorsan elterjedt egyre többországban,
s Róna Gábor jezsuita atya által hozzánk is eljutott a híre. Az első magyar
közösség 1992-ben alakult Kalocsánaz
egyház hivatalos jóváhagyásával s számuk egyre nő. Nálunk 1999. febr. 27.-én
imádkoztak először együtt a „Mónikás” édesanyák. Az évek során egyretöbben
csatlakoznak hozzánk. (Két, eddig hozzánk tartozó anyuka apostolkodása
révén két új csoport bontogatja szárnyait: Berkiné Ilike az új lakóhelyéhez
tartozó Jézus Szíve templomban, Siposné Enikő pedig Józsán gyűjti maga
köré imára az anyukákat.) Az alapító kalocsai Közösség, és Róna Gábor
atya a „kapocs”, hisz ide futnak be az ország minden részéről (és külföldről
is) a közösségek levelei, beszámolói. Évente vannak országos találkozók,
ahová mi is igyekszünk eljutni. (Legutóbb augusztusban Budapesten volt
kb. 700 anyuka részvételével. Közösségünkből 15- en voltunk, hiszem, hogy
mindnyájan sok kegyelemben részesültünk, amiből – reméljük - jutott általunk
az itthon maradottaknak is).
Azt
nagyon fájlaljuk, hogy nincsenek közöttünk fiatal, kicsi gyereket nevelő
édesanyák. A gyerekeket nekünk édesanyáknak kell Istenhez elvezetnünk,
nekünk kell a szeretet gyakorlására tanítanunk, nekünk kell bátorítanunk,
ha csüggednek, mellettük állni örömben, bajban, és közben mindig imádkozni
értük, soha bele nem fáradva. A testi szükségleteik kielégítése mellett
ez a legfontosabb feladatunk. Szeretném, ha nem csak nevünkben lennénk
közösség, hanem igazi szeretetkapcsolat alakulna ki közöttünk, ahol mindenki
bátran, bizalommal beszélhet egymásnak örömeiről, problémáiról. Gyermekeinkért
naponta imádkozunk otthonainkban, együtt pedig minden hónap 27.-én (Szt.
Mónika égi születésének napján) templomunk hittantermében du. 1630-tól.
Várunk
titeket fiatal - és kevésbé fiatal - anyukák, imádkozzunk együtt!
Báránkó
Andrásné
Bemutatunk
egy családot: A Járosi család
A
templomunk előd-közösségének egyik legrégebbi családja a János bácsié:
1967-től jártak a Kadosa utcai, majd a Szoboszlai úti kápolnába. Ebben
az évben költöztek ugyanis Debrecenbe. János bácsi tulajdonképpen görög
katolikus, de gyerekkorában a tanyán vasárnaponként váltakozva voltak görög
és római misék, így mindkettőt megtanulta, de a rómait jobban megszerette.
Tűzoltókészülék-ellenőrként dolgozott, s akkori feleségével gyerekeiket,
Ferencet és Ilonát is magukkal vitték a szentmisékre.A
mi Nóránk volt akkoriban a kántor, felfigyelt János bácsi jó hangjára,
s biztatta, hogy - amikor ő nem ér rá - kezdje meg az énekeket. Még a püspök
atyával is volt misén a terápiás házban.Az
idő múltával a gyerekek családot alapítottak. Közben 1979-ben meghalt János
bácsi felesége, így egy évig egyedül járt, ám hamarosan megismerkedett
Jucika nénivel, aki - szintén özvegyen, akkoriban költözött Túrkevéről
a fiához, Gyulához Debrecenbe. "Én ám templomba járó ember vagyok!"
- mondta neki János, alighogy megismerkedtek.Jucika
pedig örült ennek, s Isten előtt egybekötve életüket, most már ketten járnak
minden áldott vasárnap. "Nálunk szombaton már minden el van végezve, a
vasárnap ünnep, a Jóistené." - mondja Jucika, (ő keresztsége szerint
református). "Ha csak megtömi az ember a bendőjét vasárnap, olyan,
mint a jószág." - teszi hozzá János bácsi - "s mi többek vagyunk az állatnál.
Nekem gyerekkoromtól nem hagyta el istenkáromlás a számat." Már 21 éve
élnek békességben: János bácsi 25 évet kért a Jóistentől, mikor megesküdtek.A
három gyerek szereti, és gyakran látogatja a szülőket, s tisztelettel emlékeznek
az elhunyt felekre. Így lett a két családból egy, s hittel vallják, hogy
a gondviselő Isten rendezte el, s alakítja továbbra is életüket.
Egy
a hónap szentjei közül:SZENT
LUKÁCS
Szent
Lukácstól két terjedelmes szentírási könyv, egy Evangélium és az Apostolok
Cselekedetei birtokában vagyunk, ennek ellenére jóformán semmit nem tudunk
meg közvetlenül az íróról. Igazi evangélista, aki nem önmagáról, hanem
a világ Üdvözítőjéről akar beszélni, hogy minden istenszerető lélek megtudhassa,
mennyire igaz mindaz, amire az Egyház tanította.
A
kolosszeieknek írt levél záradékából tudjuk Lukács eredeti foglalkozását,
mert Szent Pál ezt írja: ,,Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos''
(Kol 5,15).
Minden
jel arra mutat, hogy a pogány ifjú, Lukács, Barnabás és Pál tanítványaként
ismerkedett meg az evangéliummal, majd a foglalkozásából, orvos mivoltából
adódó pontosság- és hitelesség-igénytől hajtva, a Szentlélektől vezérelve
útra kelt, hogy utánajárjon mindannak, amit Krisztusról hallott. Meg is
tette, és találkozhatott még a Szűzanyával is, továbbá az egykori tanítványokkal,
gyógyult betegekkel, vakokkal, talán Lázárral is. A gyűjtött anyagból -
valószínűleg már Szent Pál mellett működve - összeállította az evangéliumot.
Azt
már Szent Pál leveleiből tudjuk, hogy fogságában ott van az apostol mellett,
közvetlenül a vértanúsága előtt is:
,,Démász elhagyott a világ kedvéért
és Tesszalonikába ment, Krescensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak
Lukács van velem'' -- írja Szent Pál Timóteusnak (2Tim 4,11).
A
hagyomány úgy tudja, hogy Szent Pál vértanúsága után Achájában, Dél-Görögországban
működött püspökként, majd valószínűleg Patara városában ő is vértanú lett.
Ereklyéit 357-ben vitték Konstantinápolyba.
Azt
ellenben nem véletlenül mondja a hagyomány, hogy Lukács orvos létére festő
is volt. Neki tulajdonítják a római Maria Maggiore-bazilikában őrzött Mária-képet.
Sőt, azt mondják, hogy megfestette Jézus arcát is. Ezért a festők védőszentjeként
tisztelik. Ennek annyi az alapja, hogy a Szűzanyáról a legtöbbet és a legszebben
Lukács beszél, s így, ha nem is ecsettel, de képet rajzol róla.
Ünnepét az
egész Egyház október 18-án üli. A római naptárban a 9. század óta szerepel.
Petrik
János
Gyermekeinknek-
egy kis feladat
Egy
csepp derű -
felnőttnek sem árt
Miközben
egy négy év körüli kislány édesapja a könyörgéseket olvassa, ő ezt súgja
édesanyja fülébe: "Anyu, mért mondja mindenki a papának, hogy "kérünk szépen,
hallgass meg minket...?" (megtörtént eset)