TÓCÓI HARANGSZÓ
A Szent Család Templomból
4. évfolyam 7. szám - az Úr 2003. évének július havában.

Ünnepnaptár - évfordulók

Egyházmegyénk most ünnepli alapításának tizedik évfordulóját, templomunk pedig ötéves lesz augusztusban.

Események templomunkban

Július első vasárnapján két kislány kapta meg a keresztség szentségét: Dorotiés Korina.

Miklós és Timea templomunkban esküdtek örök hűséget egymásnak.

Múlt hónap óta temettünk is, (György testvérünket, aki lakóhelyileg nem, csak az édesanyja révén tartozott hozzánk - temetését a Jézus Szíve Plébánián anyakönyvezték). Klárikának, akit ebben az újságban is bemutattunk már, volt a fia. Adjon Isten az elhunytaknak örök nyugodalmat, a hozzátartozóknak – különösen az édesanyának – pedig vigasztalódást. Örömmel láttuk, hogy a Kamilliánus család tagjai milyen szeretettel veszik pártfogásukba családtagjukat, az édesanyát.

A püspök atya káplánunkat, Fodor János atyát augusztus 1-i hatállyal Újfehértóra helyezte. E hónap harmadik vasárnapján a szentmise alkalmával köszönjük meg itteni szolgálatát.Helyette Németh János atya érkezik hozzánk, akit ismerősként fogadhatunk, hiszen nálunk töltött fél évet diakónusként. (Ha alkalmunk van rá, olvassuk el a Harangszóban a vele készült interjút!) Augusztus első vasárnapján köszöntjük. Mindkettőjüknek további eredményes munkát kívánunk, Isten áldását kérve további szolgálatukra!

A hónap utolsó vasárnapján, június 27-én a szokásos egyházmegyei zarándoklatra utazunk Máriapócsra: két autóbusszal indulunk a templom játszótere felőli parkolóból. Az egyiket itt töltjük meg, a másikra a hajdúsámsoni hívekket vesszük fel út közbe. Az útiköltséget a buszon fogjuk fizetni (500 Ft./fő). Ezen a vasárnapon csak görög katolikus szentmise lesz templomunkban 11 órakor.

Augusztus első szombatján (2-án) du. fél 5-től nászmise keretében templomunkban szolgáltatják ki egymásnak a házasság szentségét: Németh Katalin (kántorunk) és Almási Gábor(akinek a cikkeivel gyakran találkozunk ebben az újságban). Mindenkit szeretettel várnak családjukkal együtt!

Miért jó a hittanos tábor?

Mert sok-sok program van és ezért nem lehet unatkozni! Legalábbis ez derült ki, amikor friss élményeikről kérdezgettem a gyerekeket, akik részt vettek János atyával és négy felnőtt kísérővel az idei hittanos táborban Füzérradványon (gyönyörű helyen: a Károlyi kastély szomszédságában). A 33 résztvevő közül a legfiatalabb, Robika mindössze 5, testvére, Zolika 7 éves volt. A legnagyobbak, Aliz és Zita már a 8. osztályt is elvégezték. A felnőtt kísérőkJutka néni és férje Pista bácsi, valamint a sámsoni Csilla mind pedagógusok, 5 csoportba osztották be a részt vevőket, s aztán sokféle szinten indult a verseny. Nem hiába igyekezett mindenki, hiszen a végén nem maradt el a jutalom, s nem csak a győztes csoportnak (amelyik ezúttal a Szent István nevét viselő csoport volt). A tisztasági versenytől kezdve a legkülönfélébb feladatokért lehetett pontokat szerezni: pl. a faluban található állatokat, járműveket kellett behozni a táborba és bemutatni, vagy meg kellett keresni a falu legidősebb emberét és elhívni a táborba. Egy 76 éves néni eljött, de voltak akik egy 98 éves bácsi személyigazolványát kérték és hozták el. Legizgalmasabbnak az akadályversenyt találták: 5 állomáson kellett helytállni az ügyességi feladatokból éppúgy, mint a hittanos kérdésekből. Nem maradtak el a dramatizált evangéliumi történetek sem, ezúttal a Kánai menyegző megjelenítése volt a feladat. És persze a sok-sok éneklés, játék, valamint minden program csúcspontja minden nap: az utánozhatatlan hangulatú tábori mise. Látogatójuk is volt András atya személyében, aki dinnyével örvendeztette meg őket.

De nehogy azt higgyük, hogy a kirándulások, túrák hiányoztak a programból: Filkeházán a görög katolikus templomba, Hollóházán a híres porcelángyárba látogattak el, innen gyalog mentek a füzéri várba. Volt éjszakai túra, s persze az utolsó este tábortűz, ahol minden csoport vidám jelenetet mutatott be. El tudjuk képzelni, mennyi időbe és fáradságba került e sok-sok program megszervezése és végrehajtása – illessen itt is köszönet érte minden közreműködőt, elsősorban János atyát, akinek ez volt az első, ilyen nagy létszámú, önálló szervezésű tábora.

A gyermekeknek és a most táborozó ifjúságnak is, csak az útiköltséget kellett fizetnie, a táborok többi költségét pályázatokból (önkormányzati és egyházmegyei), valamint egyházközségünk pénzéből fedeztük.

Ezeket a programokat olvasva, gondolom, majdnem mindenkinek eszébe jutnak a saját gyermekkori táborai. Egy-egy jól sikerült nyári élmény hangulata egy életen át elkíséri az embert. Milyen jó, hogy a mai gyerekeknek is évről évre kínálkoznak az alkalmak, bárha mind a szülők, mind a gyerekek egyre nagyobb számban élnének velük!

Miért szeret ebbe a templomba járni?

Ezúttal Bégányné Erzsébetet kérdeztem meg, aki már a kápolnában is rendszereslátogatója volt a közösségnek. “Nyolc gyermekes családban kaptam római katolikus nevelést, Reményi Aladár tisztelendő úrnak és Ládi József kántornak nagyon sokat köszönhetek: az evangéliumi történetek eljátszása, a közös éneklés során megszoktam a kiállást az emberek elé, ennek nagy hasznát vettem későbbi éltem során is. De – tanárhoz menvén feleségül – nem gyakorolhattam vallásomat. 1984/85-ben “születtem újjá”, ekkor már nem féltem, nem érdekelt, mit mondanak az emberek, fontosabb volt Isten akarata... Végre, amit gyermekeimmel nem tehettem, akkor 4 éves unokámmal pótoltam: bevezethettem őt a napi vallásgyakorlatba. Aztán megadta a jó Isten, hogy mindkét gyermekem megtért felnőtt korában, családjukban most már ők is elmélkedő emberek, az Úr igéjével is táplálkoznak... Mit jelent nekem ez a templom? Minden vasárnap olyan ide jönni mint egy oázisba, ahol megszokott közösség találkozik össze Megváltónk színe előtt. Vannak fiatalok, vannak kántorok, van énekkar... egyszóval pezseg az élet...”

Bemutatunk egy családot: A Gellért család

Egyik este váratlanul áldott eső marasztalta a templomban mise után a maroknyi csapatot; ekkor figyeltem fel a Gellért családra. Anya és lánya csendesítgette a két gyereket. A későbbi beszélgetés során megtudtam, hogy a három generáció (nagyszülők, szülők, gyermekek) szoros, napi kapcsolatban állnak egymással: az unokák gyakran játszogatnak a nagyszülők Tőzsér utcai kertes házában. A férfiak reformátusok; Tibor a vasútnál dolgozik, ragaszkodik a kicsikhez, akik “nagyon apásak”.

A nagymamát, Halász Imrénét Máriának hívják (így, becézés nélkül). Mélyen vallásos szüleitől nem véletlenül kapta Jézus anyjának nevét. (Édesanyja egyik utolsó kérése az volt, hogy a tornyospálcai templomkertben “Jézus keresztje virág nélkül ne legyen” az ő halála után sem...) Mária 1969-ben jött férjhez Debrecenbe, a Széchenyi utcai óvodában dolgozott. Nyugdíjba kerülése után nem sokkal különös feladatot bízott rá a jó Isten: a Kenézy Kórházban a liszt-érzékenyek debreceni és Hajdú-Bihar megyei csoportját vezeti társadalmi megbízatásban. Kéthetente tart tanácsadást. Nemrég Bodaszőllőn 120-an is voltak egy sütés-főzés rendezvényen. “Nem is gondolják, milyen nagy probléma ez, mennyi mindent kell újra tanulni, hogy valaki a szigorú diétát képes legyen betartani”-, magyarázza. A családban a nagyobbik unoka, Orsika liszt-érzékeny, s a második terhesség alatt édesanyjának, Marikának is pozitív lett a vizsgálat eredménye. Mindenkiben van rá hajlam, de egyeseknél ki is fejlődik. Csak igen szigorú diétával lehet rendben tartani a szervezetet, még egy búzakenyér morzsa is árthat. Nem lehet használni ugyanazt a kést sem, ha már búzakenyeret szeltek vele. Ezért lehet gond a szentáldozás, hiszen az ostya is búzalisztből készül. A 8 éves Orsika – aki óvodás kora óta hittanos – mégis nagyon készül már rá: András atya figyelmes, majd megoldja, hogy csak egy picit törjenek le az ostya széléből... Családi gondjaikban is többször kaptak segítséget az atyától -, mondja Marika. Némethné Jutkát, Orsika hittantanárát is nagy szeretettel említi: el-elbeszélget a kislánnyal, ha kérik. Igazán ért a gyerekekhez. Orsika most már másodikba megy a Vörösmarty Általános Iskolában, ügyes kislány, úszni jár, versenyeket is nyer. Jövőre a 3 éves Tibike is óvodába megy, és persze hittanra. Eleinte nehezen szokta meg a templomot, (félt az orgona hangjától), de most már nagyon is eleven. Édesanyjuk újra gyesen van Orsikával, tíz éves koráig jár neki a lisztérzékenysége miatt.“Újra kellett mindent tanulni, hiszen a speciális liszt csupa keményítő, másképp kell belőle kenyeret, tésztát készíteni...”- mondja. Édesanyja – aki jól érzi magát gyermekei közelében – ezért igyekszik, idejét nem kímélve, továbbadni az ismereteit. “Van, úgy, hogy reggel hétkor már cseng a telefon: Hogy lesz lángos ebből a lisztből?” – záporoznak az ilyesfajta és hasonló kérések... A hittanos gyerekek közösségében talán még az is megoldható lesz, hogy táborba menjen majd Orsika -, fejezi be bizakodva.

Egy a hónap szentjei közül: Szent Benedek

480 táján született a közép-itáliai, umbriai Nursziában. Előkelő származású, Rómában elsőrendű nevelésben részesült. A gót megszállás alatt nyögő Rómában tanult, keresztény lelke nem tudott megbékélni a világ kísértéseivel. Már 14 évesen elhatározta, hogy elhagyja a világot, ezt azonban csak dajkájával közölte.

Előbb egy falusi plébánián Enfidében élt, de innen is tovább menekült a világ elől. A szabin hegyek közt, Subiaco vidékén kezdte meg a remete életet. Három évi magány után pásztorok találtak rá, és vitték hírét az emberek közé. Ezután már sokan zarándokoltak hozzá. Ez a hírnév a világ kísértését is jelentette számára. A remete társai elöljárójukká választották, de szigora miatt még a megmérgezésére is kísérletet tettek, emiatt visszatért a saját barlangjába.

Egyre több remete vette körül, ezeknek egymásután épített kolostort. Ezekben igazi szerzetes családi élet folyt, ő legszívesebben a kezdők nevelésével foglalkozott. 35 éves remeteségét egy féltékeny pap áskálódása miatt szakította meg, elvándorolt délre, és a Monte Cassino hegyen 529-ben megalapította a bencés rend anyaházát. Templomot és kolostort épített, sok szegényt támogatott, sokakat megtérített, megírta Reguláját, mely ma is a nyugati szerzetesség alapszabálya. Emiatt a nyugati szerzetesség atyjának is szokták nevezni.

Meghalt547. március 21-én. A 8. századtól július 11-én emlékeznek meg róla. VI. Pál pápa 1964. október 24-én Európa fővédőszentjévé nyilvánította.

Szép gondolat:

Vetünk, Uram, reménységgel,Minden munka és fáradság

Hogy arassunk majd bőséggel, Csupa hiábavalóság,

Elhintjük a magokat,Ha Te meg nem áldod azt,

Te áldod meg azokat.Boldogságot nem áraszt.

(az Erdélyi Énekeskönyvből)

Gyermekeinknek- egy kis feladat