TÓCÓI HARANGSZÓ
A Szent Család Templomból
4. évfolyam 9. szám - az Úr 2003. évének szeptember havában.

Ünnepnaptár - 3 éves a Tócói Harangszó

Szinte hihetetlen. Már három éve, hogy megjelent az első Tócói Harangszó és azóta is minden hónapban ott találjuk az újságos asztalon, szinte változatlan felépítéssel. Amikor először említette nekem Némethné Margitka (aki azóta anyósom), hogy írnom kellene néhány cikket, riportot, kételkedtem benne, hogy hosszú életű lesz ez az újság, hiszen pár hónap alatt be tudjuk mutatni azt a néhány családot, aki kis templomunkba jár, kifogynak a szentek, esetleg néhány hirdetés marad majd az újságból. Nos, tévedtem. Még mindig nem sikerült mindenkit bemutatnunk, sőt, azóta annyi új arcot látni vasárnaponként, hogy még jó ideig lesz is kit megkérdeznünk: Miért szeret ebbe a templomba járni? A szentek közül is szinte csak a legnépszerűbbeket tudta bemutatni hitoktató-akolitusunk, Petrik János. Amíg van élet, mozgás a plébánián, a templomban, a sámsoni filián, addig lesz miről írni ebben az újságban. Felfoghatjuk egyfajta jelzésként is. Ha azt vennénk észre, hogy laposodik a tartalom, tegyünk érte, hogy legyen elég szép és örvendetes esemény, amiről az újságot író és szerkesztő kis csapat beszámolhat!

Almási Gábor

Események templomainkban

Szeptember első vasárnapján három gyermek kapta meg a keresztségszentségét, név szerint: Dorina, Lili és Orsolya.

A hónap kiemelkedő eseménye volt hajdúsámsoni fíliánk újjáépült templomának fölszentelése.

Október 8-án a Kerekestelepen püspök atyánk és a pápai nuncius felszentelik a Szent Erzsébet Otthont, amelybe közösségünkből is többen beköltöznek.

Bemutatjuk új templomunkat

Örömmel adjuk a Harangszó olvasóinak tudtára, hogy a debreceni Szent Család-templomnak “kistestvére” született, méghozzá Hajdúsámsonban 2003. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén. Legalábbis olyan örömmel fogadta közösségünk új templomunk elkészültét és felszentelését, mint egy gyermek születését.

A bővítés gondolata már réges-rég „megfogant”, de csak tavaly októberben kezdett testet öltetni. Ekkor kaptuk vissza az egykor államosított plébániaépületet, s ekkor került sor a kártalanítás összegének kifizetésére is. A munkálatok idén tavasszal kezdődtek el a plébánia felújításával és egy szolgálati lakás kialakításával. Már ekkor átjárta a közösséget valami jóleső izgalom és öröm, várakozva figyeltük a változásokat hétről hétre.

Miután elkészült ez az épületszárny, Kőszeghy Attila tervei alapján és Zsuga Miklós kivitelezésében megkezdődött a templom átépítése is. Ez végre mozgósított mindnyájunkat. Az építkezés munkálataiban ugyan nem kellett részt vennünk, a templom kiürítésében, a padok, a keresztút „renoválásában”, a szobrok, a bútorok rendbehozásában azonban igen. Tettük mindezt összefogva és csöndes lelkesedéssel.

Az építkezés ideje alatt a görög katolikus hívek temploma adott otthont szentmiséinknek, de nem telt el vasárnap anélkül, hogy a szertartás után néhányan át ne menjünk saját, készülő templomunkhoz, megnézni, mennyit „nőtt”, alakult egy-egy hét alatt. És hétről hétre többet mutatott magából. Először a lemeztelenített fal látványa fogadott, majd megformálódott a szentély, kirajzolódott a karzat, elkülönült a közösségi terem, a gyóntatószoba és a csöppnyi sekrestye is. Hamarosan kimagaslott a házak közül a torony méltó helyet biztosítva a régi harangoknak és az épület új keresztjeinek, végül helyükre kerültek a korlátok, csillárok, a szentély bútorzata, és kezdődhetett a beköltözés és “birtokbavétel” emlékezetes időszaka.

Már csak az volt kérdéses, mikorra tűzzük ki a szentelés időpontját. Nem kellett sokáig gondolkodni raja, magától adódott. Tudtuk, a Szent Család-templomot Nagyboldogasszony ünnepén szentelték fel, ezért úgy gondoltuk, legszebb lenne ezt és fília-voltunkat figyelembe véve - Kisboldogasszony napján (Mária születésnapján) sort keríteni rá. Így lett szeptember 8-a kettős születésnap közösségünkben.

Ezúton köszönjük a Szent Család Kórus részvételét a szentelési szertartáson és hogy énekükkel emelték az ünnep fényét. Köszönet illeti azonban azokata családokat és híveket is, akik figyelemmel kísérték és imájukkal, anyagi támogatásukkal segítették templomépítésünk ügyét, illetve azokat, akik jelenlétükkel megtisztelték az eseményt és osztoztak örömünkben.

Hajdúsámson megújult kicsi temploma már élete első napján a szeretet és öröm fészke volt. Felvirágozott, nyitott kapui csodálkozva látták, hogy tiszteletére eljöttek a falu elöljárói, az esperesi kerület papsága és azok hívei, református testvéreink, a Szent Család-templom apraja és nagyja és természetesen ünneplő közösségünk is. Egy napig gyerekektől, fiataloktól, felnőttek és idősek örömétől nyüzsgött az egész épület. Mit is kívánhatnánk számára szebbet? Legyen mindenkor a szeretetnek és az Úrnak otthona, s mondhassa mindenki, aki átlépi küszöbét: „Uram! Jó nekünk itt lennünk.”Bodnár Csilla

Miért szeret ebbe a templomba járni?

Már régóta aktuális egy rövid beszélgetés Tankó Lászlóval, harmadik kántorunkkal, akit szolgálata révén sokan ismernek – legalábbis akik megfordulnak a hétköznapi szentmiséken. “Gyimesközéplokról jöttem a Debreceni Egyetem latin szakára. A miénk azutolsó évfolyam, ahol még fogadtak erdélyieket, sajnos azóta megszakadt ez a program, pedig sokan szeretnénk itt magyarul felkészülni az értelmiségi pályára, majd otthon hasznosítani a tanultakat. Gyulafehérváron jártam gimnáziumba (az ún. “kis szemináriumba”), ott szereztem meg a kántori oklevelet is. Így aztán kapva kaptam a lehetőségen, mikor dr. Németh Béla tanár úr hívott segíteni az itteni kántoroknak. Azóta mehettem volna más templomba is, de nekem az az egyházzenei irány tetszik leginkább, amit az itteni kántorok képviselnek, ehhez csatlakozom legszívesebben. Egyébként – tanuláson kívül, amiből van bőven, hiszen felvettem a latin mellé a magyar szakot is – bekapcsolódtam az egyetem Monteverdi Kórusának illetve a Szent László Kórusnak a munkájába is. Jól érzem magam Debrecenben, a Márton Áron Kollégiumban lakom, ott is, és a városban is sok barátom van már. A szünidőket viszont otthon töltöm, édesapám helyett olykor a gyimesközéploki templomban is kántorizálok (mint látszik, kántorfamília a miénk).

Amíg Debrecenben vagyok, mindig szívesen jövök, ám utána reményeim szerint otthon folytatom a munkát.

Bemutatunk egy családot: A Mogyoróssy család

Ez a háromgenerációs család az “alapítók közé tartozik”:kápolnánk működése óta hűségesen látogatják templomunkat. Gabika – aki ma már 16 éves, és inkább Gábor névre hallgat – akkor volt harmadikos, itt lett elsőáldozó, itt avatták ministránssá, később már a templomban bérmálkozott -, kezdi a beszélgetést Gyöngyi, a nagymama. Ő maga ötgyermekes családból származik, 1964 óta élnek Debrecenben, Nyíregyházáról költöztek ide. Már tíz éve nyugdíjas, de gyorsan telnek az évek, mindig van mit csinálni. Az unokája kedvéért ment korkedvezményes nyugdíjba, hogy a lánya nyugodtan dolgozhasson, a gyerek mégis családban nőjön fel. Ágnes ugyanis felelős beosztásban dolgozik: üzletkötő. Budapesten végzett a Külkereskedelmi Főiskolán, három nyelven beszél, sokat utazik külföldre is. Ő – katolikus nevelése ellenére – egyelőre ritkábban jut el templomba, nem úgy, mint testvére: ifjabb János, (a 10. János a családban generációról generációra!), aki szintén a szülőkkel lakik. Szombatonként rendszeres részvevője a szentmiséknek (vasárnap ugyanis ő vigyáz Mackóra, a kutyára, míg a többiek templomban vannak). János csendes, jólelkű fiú, postás, ha teheti elhozza az atyának az Új Ember példányait, s arra is vigyáz, hogy egy a templom számárapontatlanul címzett levél nehogy elkallódjon. Kind Imrének jó barátja, gyakran el-elbeszélgetnek.

Essék szó végre a családfőről Mogyoróssy Jánosról is, aki értelmiségi család sarja, maga is vezető beosztásból ment nyugdíjba 7 évvel ezelőtt. Elmúlt 40 éve, hogy szép házasságban él feleségével, mindig együtt jártak templomba. Az unokának “papa” a példaképe, nem is csoda, hisz ő foglalkozott vele legtöbbet kisiskolás évei során. Jó tanuló is lett belőle; a nyelvérzékét valószínüleg az édesanyjától örökölte, a Fazekas Mihály Gimnázium angol tagozatán tizedikes, épp francia nyelvvizsgára készül. Közel laknak a nagyszülőkhöz a Tócóvölgyben, így ma is naponta átjár ebédelni “mamucikához”. Vasárnap pedig együtt ebédel az egész család, lehetőleg mindenki kedve szerint - Nagy kamasz már Gábor, de így is szeretetre méltó,talán közgazdász lesz belőle. - fejezi be a beszélgetést a nagymama, akivel akármerre is kanyarodtunk, mindig csak az unokához tértünk vissza.

Egy a hónap szentjei közül: Szent Jeromos

349 tájékán született, a délvidéken vallásos szülői alapnevelést kapott, nagy világi műveltsége volt: latin, görög. Rómában a katakombákban elmélkedett, majd megkeresztelkedett. 374-ben Antiochiában súlyos beteg lett, utána igen szigorú remete életet élt, és hébert tanult.

382-ben Rómába ment, már mint pap Damazusz pápa titkára lett, latin Szentírás-fordítást kellett készítenie az Újszövetségről. Széleskörű és hatásos lelkipásztori munkát végzett, emiatt irigyei támadtak, áskálódások céltáblája volt.

Egyiptomba, Izraelbe, végül Betlehembe ment. A Születés Barlangja közvetlen szomszédságában élt, tovább tanulta a hébert, éjszakánként egy rabbi 1-1 aranyért tanította. Itt fordította le a Biblia ószövetségi részét. Teljes Szentírás fordítását Vulgata néven ma is használja az Egyház.

420. szeptember 30-án halt meg. A Maria Maggiore templomban nyugszik, Rómában.Petrik János

Szép gondolat: a boldogmondások margójára (részlet)

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz az életük.

Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. (Dr. Gyökössy Endre)

Gyermekeinknek- egy kis feladat