A Szent Család Templomból 4. évfolyam 12. szám - az Úr 2003. évének december havában. |
Ünnepnaptár
- Karácsony
Karácsony
közeledtével mindig előtör belőlem az „advocatus diaboli” hangulat, amire
amúgy is hajlamos vagyok. 20 éves koromig nem jártam templomba, és a családom
sem, és nekem karácsonykor nem a Jézuska hozott ajándékot, hanem a Mikulás
(nem is értettem, miért kell kétszer jönnie, hisz már itt volt december
6-án). Az adventről azt sem tudtam micsoda, a koszorú gyertyái helyett
az egyre növekvő feszültség, a rohangálás, a nagytakarítás jelezte nekem
az idő múlását. Csoda, hogy várta a fene a karácsonyt? Felnőtt fejjel,
értelmes emberként kellett felfedeznem az elfeledett misztériumot, amit
egy gyermek ösztönösen megél: Jézus megszületett, ember lett értem, igen,
személy szerint énérettem.
-
Dajkamese – legyintenek egyesek -, minden misztériumvallásban előforduló
motívum.
Nem,
én tudom, hogy igaz. Hogy honnan? Amikor karácsony közeledtével régi szokásom
szerint elkezdek morogni, a feleségem nem korhol, hanem megölel... Most
mondja meg nekem valaki: Ha Jézus Krisztus nem jött volna a földre, mit
keresnének itt az ő földre szállt angyalai? Almási
Gábor
Események
templomunkban
December
első vasárnapján két kislány:
Gabriella, Liliana és
egy kisfiú, Patriklett
a keresztség által közösségünk új tagja.
A
Szent Erzsébet Otthonban (a lakók és dolgozók nagy örömére) a mi
Mikulásunk (Báránkó András és a Scóla) járt.
Advent
harmadik (gaudete!: örvendezzetek!) vasárnapján hagyományosan elsőáldozás
volt templomunkban: három gyermek járult először a bűnbánat és az eucharistia
szentségéhez.
Az
adventi előkészületből hátra van még néhány nap rorátéval és „A Szent Család
szállást keres” népi hagyományt felújító változatával. Jöjjünk minél többen!
A
karácsonyi és az év végi ünnepek szertartásrendjét ebben az évben is a
szokásos módon tartjuk meg. Már most biztassuk családtagjainkat, barátainkat,
ismerőseinket, hogy minél többen jöjjenek el az éjféli misére, év végi
hálaadásra (dec. 31. 18-óra, éjfélkor pedig szentségi áldás a templomban),
templombúcsúra, hogy érezhessük: nem vagyunk kevesen, akik számára így
teljes a karácsony!
Az
új egyházi évben a két tócóskerti templom(a
Széchényi kerti Református és a Szent Család) hívei ismét kölcsönösen
részt vehetnek egymás istentiszteletén: december 21-én 10 órától református
testvéreinknél, 28-án, Szent Család vasárnapján 9 órától nálunk, mely alkalmakon
a két templom kórusa hagyományosanegyütt
is énekel.
A
hajdúsámsoniak kezdeményezésére náluk lesz december 20-án, szombaton du.
4 órakor a hittanos gyermekek és ifjak karácsonyi szavalóversenye három
kategóriában. Ezen természetesen plébániánk diákjai is részt vesznek.
Hittanos
gyermekeink és ifjúságunk téli tábora Bélapátfalván, január 1 délutántól
4-én (vasárnap) estig tart. Az útiköltségen kívül családonként ezer
Ft. a részvételi díj, mivel ebben az évben nem tudtunk pályázaton támogatást
szerezni erre a programunkra.
Át
tudod-e adni?
Az
ifjúsági hittanosok egy kis játékot mutattak be Mikulás jövetele alkalmával
kicsiknek és nagyoknak (ugyanis szinte mindenki ott maradt mise után,
úgyszólván tele volt a templom). Nem hangzott el egyetlen szó sem,
mégis mindenki megértette: amíg valaki önző, csak maga akar csinálni valamit,
csak magának akarja, mástól elrekeszti, addig neki sem lesz semmi öröme
benne. Nem nő a virág, hiába öntözgeti, hiába óvja a széltől is gazdája.
Megosztott öröm kétszeres öröm, megosztott bánat fele bánat!” – tartja
a népi bölcsesség. S valami ilyesmiről szólt a kísérő dal is a fiatalok
stílusában: „Mély csendben élt egy ember, / valaki felnőtt mellette, /
mégis távolság volt köztük, / mert ő nem értette meg, / hogy szíved nem
szeret, / míg nem adod át...”
Ügyesek
voltak a fiatalok (különösen Zsuzsa, aki a főszerepet játszotta),
hiteles volt, amit szavak nélkül talán jobban ki lehet fejezni, mint sok
szóval: ha- nem mindig azzal vagyunk elfoglalva, hogy „engem bántottak”,
„velem történt igazságtalanság”, „nekem kevesebb jutott”, „nekem többet
kell dolgozni” stb., egyszerre csak minden könnyebb lehet. Úgy látszott
értették és nem csupán játszották a fiatalok. Bár valóban így lenne!
Ugyanezt
az igazságot fogalmazza meg Szent Ferenc gyönyörű imája:
...”mert
önmagunkat elfelejtve
találjuk
meg önmagunkat,
ha
megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot,
ha
meghalunk, akkor ébredünk az örök életre.”
-
Maga az a tény, hogy hetente legalább egy napot – a vasárnapot – az Úrnak
szenteljük, az én esetemben nem kimondottan templomhoz vagy közösséghez
való kötődést jelent. Bár megcsodálom a hatalmas dómokat, melyek büszkén,
tekintélyt parancsolón magaslanak egy-egy város fölé, a hit gyakorlását
és az elmélyülést csak egy csendes kis kápolnában vagy falusi templomban
tudom igazán megélni.
-
Örömmel tölt el, mikor látom, hogy évről évre nő a hívek száma, s a rideg
betonrengetegben mintegy virágzó kis sziget ez a templom. A vasárnapról
vasárnapra összegyűlő kis buzgó imádságos közösség, a mindig megújuló ministráns
gárda és a lelkes „profi” kórustagok jól szervezett háttérmunkát sejtetnek,
s egyben Isten-közelséget, harmóniát sugallnak, ami magával ragadja és
lelkesedésre ösztönzi az embert. Valószínűleg ez teszi vonzóvá számomra.”
Bemutatjuk az: Elsőáldozók Családjait
Könnyen
megtehetjük, hiszen csak három családról van szó. Sőt –mivel közülük egy,
a Kovács család épp az előző számunkban szerepelt -, csak két családról.
(Róluk emlékeztetőül csak annyit, hogy a két gyermek közül most a kisebb,
István járult elsőáldozáshoz, s természetesen itt
volt az egész, három generációs család.)
A
másik a Boros család: az édesapa: Tibor, felesége:
Erzsébet, s kisfiuk, aki most volt elsőáldozó, Dániel. Itt
is két gyermek növekszik a családban, a nagyobbik, Gergő már hetedikes,
s négy éve a Szent Anna templomban járult először a szentséghez. Dani a
Kazinczy Általános iskolába jár, viszont hittanra a Vörösmartyba. Nagy
várakozás előzte mega szép eseményt,
kicsit izgultak is.Az alkalomra
eljött az egész család:nagyszülők,testvérek,
sőt a szélesebb rokonság is. Együtt is marad a családszentmise
után Tiborék otthonában, jólesik találkozni, beszélgetni, kicsit megállni
a karácsony előtti sürgés-forgásban.
Vajta
Krisztinek, az egyetlen fehér ruhás kislánynak szülei: Zoltán
és Anita. Neki egy öccse van, a 8 éves Zolika, aki szemmel
láthatólag alig várja, hogy egyszer majd ő is elsőáldozó legyen. Büszke
a családKrisztire, aki érdeklődő,
ügyes kislány és sokat készült erre a napra. Messziről és különféle helyekről
(Nyírábrány, Törökszentmiklós, Budapest) jött össze a népes család,:
a testvér és a nagyszülők. Együtt ebédelnek majd, s utána maradnak egy
kiadós családi beszélgetésre.
Igen,
ez egyértelműen jó volt az idei elsőáldozásban, hogy szép családok vették
körül a gyermekeket, meghatottan figyelve, hogyan teszik meg katolikus
életüknek ezt a döntő lépését, mikor két új szentség erejével megerősítve
lehetőséget kapnak arra, hogy folyamatosan vállalják az Istengyermekséget.
Jó volt látni a fényképezés alkalmával a fiatalabbak és idősebbekegyaránt
meghatott, ünnepi arcát.
Ennek
ellenére vegyes érzések kavarogtak az egész közösségben: fájdalmasan és
megdöbbenten érzékeltük pillanatnyi kicsinységünket, gyöngeségünket. Ugyan,
hol a többi 10 év körüli gyermek, miért nem jöttek többen? Mikor, kik miatt,
miben mulasztottunk? Mert bizonyos, hogy miránk, gyakorló katolikusokra
tartozik elsősorban, hogy megtaláljuk az eszközöket, s
mintegy
méltók legyünk reá, hogy Isten élő hittel ajándékozza meg gyermekeinket...
Damazusz
idejében zárult le az ariánusokkal folytatott hitvita, maguk az ariánusok
sok apró pártra oszlottak. Nagy Theodosius (379--395), akinek személyében
a niceai hitvalláshoz hű császár került a keletrómai birodalom élére, 380-ban
rendeletet adott ki, amellyel fölszólította a birodalom összes keresztényeit,
hogy csatlakozzanak ahhoz a hitvalláshoz, amelyet az igazhitű püspökök
személyes aláírása hitelesít, köztük Damazuszé is.
A
pápa 382-ben fölelevenítette a püspökségek ,,Péter-féle'' rangsorát. Ennek
értelmében a római egyháznak az összes többi püspökséggel szemben elsőbbsége
van, mert Rómában halt meg a két apostolfejedelem, Szent Péter és Szent
Pál, és sírjuk is ott van. Ettől kezdve honosodott meg a pápák szóhasználatában
a ,,Sedes Apostolica - Apostoli Szentszék'' megjelölés.
E
fejlődéssel azonos irányban hatott a pápának az a törekvése, hogy előtérbe
helyezze a latin nyelvet. Damazusz pápa nagy érdeme a vértanúk tiszteletének
fölélesztése. Sok feledésbe merült vértanú sírfeliratát maga készítette
el vers formában, és nagyon szép írással kőbe vésette, majd elhelyezték
a vértanúk sírján. Különös gondot fordított Szent Lőrinc vértanú diákonus
tiszteletére; minden bizonnyal tőle származik a gondolat, hogy Szent Lőrinc
Róma városának patrónusa legyen.
Damazusz
384. december 11-én halt meg. Amit Damazusz pápáról a források elmondanak,
annak alapján egy föltűnően energikus, tetterős ember rajzolódik ki előttünk,
aki minden erejével harcba szállt a Niceában megfogalmazott hitvallás megőrzéséért.
Hivatkozva a Péternek adott ígéretre: ,,Te Péter vagy, és én erre a kősziklára
építem Egyházamat'' (Mt 16,18), a pápaság tekintélyének növeléséért
többet tett minden elődjénél.
Fáradhatatlan
volt a liturgia rendezése és a vértanúk tisztelete dolgában. Ünnepe a 11.
században terjedt el az egész Egyházban.
Szép
gondolat
Külön
dobban meg minden kicsi kő,
És
mégis, mégis egy ütemre vernek,
Egy
óriási templom-dobbanással.
Isten,
ha akarja, a köveket
Dobogtatja
meg a szivek helyett.Reményik
Sándor
Gyermekeinknek-
egy kis feladat
Keressetek
a Bibliában legalább három olyan személyt, akit hosszú meddőség után, csoda
folytán szült az édesanyja!
Egy
csepp derű -
felnőttnek sem árt
Két
szerzetes iszogatja keserűen teáját. Az egyik megkérdezi:
-
Testvérem, te hány cukor nélkül iszod a teát?
-
Kettő nélkül. – felel a másik.
- Az semmi! Én hét cukor nélkül iszom!