A Szent Család Templomból 5. évfolyam 5. szám - az Úr 2004. évének május havában. |
Himnuszról-
Himnuszra
Az
Úrnapi szekvencia (Lauda Sion Salvatorem) Aquinoi Szent Tamástól
származik, nagyszerűen összefoglalja az Oltáriszentség misztériumáról szóló
tanítást (többek közt az ószövetségi előképeket, a színek titkát, az
oszthatatlanságot). A váltakozó dallamú 3-3 soros tanító rész után
következő, új dallamvariáción felcsendülő utolsó szakasz ima az Oltáriszentséghez,
amit önálló énekként is használhatunk.Almásiné
Németh Katalin
vezéredet,
pásztorodat
áldja
hangos éneked.
Ahogy
bírod, akként merjed,
bármi
nagynak énekeljed,
méltón
nem dicsérheted.
Nagy
titokról szól az ének:
élet
élő kútfejének,
a
Kenyérnek hódolunk.
Melyben,
midőn halni készül,
magát
adja örökrészül
társainak
Krisztusunk.
Legyen
teljes, legyen zengő,
legyen
vidám, s hozzá illő
szívből
fakadt énekünk.
Annak
titkát fontolgatva,
magát
Jézus miképp adta
táplálékul
minekünk.
Az
új Krisztus asztalára
Kenyér
szállott, égi pászka,
elavult
a régi már.
Fut
az újtól, ami régi,
nap
az éjjel fölcseréli,
fut
a fénytől a homály.
Amit
Krisztus tett ez estén,
hagyta,
hogy rá emlékezvén
cselekedjük
mi is azt.
Áldás
fakadt törvényéből,
így
lesz borból és kenyérből
üdvösséges
áldozat.
Drága
titka szent hitünknek,
testté-vérré
lényegülnek,
bor
s kenyér mi volt előbb.
Régi
rend itt újnak enged,
szárnya
lankad, észnek, szemnek,
élő
hitből végy erőt
Más
és más, de nem lélekben,
csak
jel szerint más színekben
mennybéli
jók rejlenek.
Vére
ital, teste étel,
mégis
ott van teljességgel
mindkettőben
Istened.
Aki
veszi, meg nem osztja,
meg
nem töri, nem szakasztja,
oszthatatlan
eledel.
Veszi
egy és veszik ezren,
rövidséget
nem lát egy sem,
fogyasztják,
és nem fogy el.
Veszik
jók és veszik rosszak,
csakhogy
különféle sorsnak
részesei
ők vele.
Rossznak
halál, jónak élet,
ilyen
az egyforma étek
különböző
ereje.
Íme,
étke angyaloknak,
Kenyere
lett vándoroknak,
eledele
jó fiaknak,
ebnek
adni nem való.
Izsák
ennek képe, árnya,
áldozatra
kész oltára,
húsvét-bárány
áldozása,
s
hulló manna, égi jó.
Igaz
Kenyér, legfőbb Pásztor,
Jézus,
óvj az elbukástól,
te
táplálj és te palástolj,
s
add, hogy a feltámadáskor
legyen
nálad kész helyünk!
Te,
ki mindent bírsz és értesz,
földi
létben táplálsz, éltetsz,
add,
hogy lássunk, Dicsőséges,
s
társulván a boldog néphez,
lakomádban
részt vegyünk.
Ebben
a hónapban a mi templomunkban egy, Sámsonban két pár esküdött.
Június
13-án mi is a szokásos módon körmenettel ünnepeltük az Úrnapját, s ez volt
egyúttal a tanuló ifjúság hálaadó szentmiséje is. Mindenkinek testi-lelki
gazdagodással, élményekkel teli vakációt kívánunk! Ehhez szeretnénk mi
is hozzájárulni programjainkkal: Mint már hirdettük, közeledik a gyermekek
és az ifjúság nyári tábora: június 28 - július 5. (6-14 évesek),
július 5 - 11. (15-20 + évesek)
Jelentkezni
még lehet a sekrestyében, vagy a hitoktatóknál. Erre a célra pályázatot
nyertünk, így a részvételi díj (az útiköltség) kerekítve 1000 Ft./fő.
Szent
Anna ünnepéhez kapcsolódóan ebben az évben is lesz egyházmegyei zarándoklat
Máriapócsra július (25-én) utolsó vasárnapján, amelyre innen is
és Hajdúsámsonból is autóbuszt indítunk.
Te
Deum
Lelki
vezetőink a tanév végi hálaadó misékén meg szokták említeni, hogy milyen
hatással van az iskolai élet a diákokra és a szülőkre. De csak elvétve
említik meg az alma materek lépcsőit – jó esetben – a diákoknál jóval hosszabb
ideig koptató tanárokat. Én az idei "Te Deum"-on olyan különös helyzetben
voltam, hogy mint tanár, és mint diák is visszatekinthettem az elmúlt tanévre.
Hogy tudott fájni, mikor a diákjaim kigúnyoltak egy-egy tanárt – és gondolom,
hogy a hátam mögött engem is -, aztán néhány óra múlva már én panaszkodtam
valamelyik barátomnak: "Tudod, az az XY nem is ember, hanem egy diákgyilkos
ragadozó!" Azt is gyakran odavetettem a diákjaimnak dolgozatírás közben,
hogy ha puskázással próbálkoznak, ne felejtsék, hogy mellékállásban én
is diák vagyok, tudok néhány fortélyt… És még valami, amit minden iskolás,
vagy egyetemista korú fiatalnak, és minden tanárnak is tudok javasolni
a nyárra: Gondolkodjunk el azon, milyen a másik oldalon állni. A legvásottabb
nebulókat kérem, gondolják végig, milyen reménytelen feladat egy sereg
ördögfióka fejébe tudományt verni, és a tanároknak is jussanak eszükbe
saját tanulóéveik, hogy, hogy képzeltek el akkor egy jó tanárt, akinek
élvezet részt venni az óráján.Almási
Gábor
Bemutatunk
egy családot: A
Molnár Család
Egyelőre
egy fiatal házaspár: Krisztina és Ernő alkotják a családot –de hiszem,
hogy megvan bennük egy egészséges keresztény család ígérete. Romantikus
történet: az 1998-as virágkarneválon ismerték meg egymást, amelyre Krisztina
egy kárpátaljai faluból jött el. Ekkora távolság és két évi idő tette próbára
szerelmüket: leveleztek, s igyekeztek kéthetenként találkozni. (Mennyire
hosszú idő tud lenni az a két hét!) Krisztina, aki mélyen vallásos
családban nőtt föl (szülei egyháztanács-tagok otthon), feltételként
szabta az egyházi házasságot – s milyen rejtett útjai lehetnek a gondviselésnek
-, Ernőnek is már évek óta megfordult a fejében, hogy jó lenne szervezett
formában Istenhez tartozni, s most Krisztina ráébresztette, hol a helye.
A domonkos Kornél atya készítette fel a keresztségre a Megtestesülés templomban.
Közben lakást próbáltak keresni, s itt a Tócóskertben sikerült találniuk,
ahová 2000-ben (a kárpátaljai egyházi esküvő után) be is költöztek.
Egy ideig csak nézegették templomunkat kívül-belül (Kornél atyától kérdezték
meg, mit jelképez a kétfelé hajló két kereszt a csúcsán), s ma már
rendszeresen ide járnak vasárnaponként. Beszélgettek Imrével is – különösen
Krisztina, aki el-elpanaszolta neki álláskeresési kálváriáját, ugyanis
egy ének-zongora szakos tanárnőnek nem könnyű állást találni a megyében,
még akkor sem, ha a teológiát is elvégezte hozzá Munkácson! Most végre
Pocsajban tanít ének-zenét és etikát (naponta 60 km utazás oda vissza,
ráadásul hajnalban kell kimenni), de félnek, hogy jövőre – hiába elégedettek
vele - nem alkalmazzák majd, mert egy óraadó olcsóbb megoldás. Ernőnek
könnyebb a dolga, jó szakmája van: vízvezeték- és fűtésszerelő, bejelentett
állása van. Ám – mivel érettségizett- további terveket dédelget: vegyész-technikusi
képesítést akar szerezni, ősztől már be is iratkozott a technikumba. Ő
is szereti a zenét, magától megtanult basszusgitározni. S persze egyre
sűrűbben gondolnak már gyermekekre (csak az a kinevezés összejönne!).
Azért derűsen és bizalommal tervezik a jövőt. Ernő tele van okos kérdésekkel,
alaposan tisztázni szeretné magában hitünk, vallásunk mibenlétét, problémáit,
jövőjét; kész szerencse, hogy Kriszta tanult teológiát, sok mindenre tud
válaszolni. Arra azért ő sem, hogy „Hogyan élheti annyi ember Isten nélkül
az életét!?”
,,A
Szentlélektől küldetve''
(ApCsel 13,4) elindult tehát Barnabás,
Pál és Márk az első missziós útra. Először Ciprusra mentek, Barnabás hazájába,
azután Kisázsiába - de mindig pogány lakta vidékre. A ,,munka'', amelyre
a Lélek hívta őket, az első pogánymisszió volt. Pál és Barnabás fölvette
az Egyházba a pogányokat, anélkül, hogy rájuk kényszerítette volna kötelező
teherként az ószövetségi törvény számos rituális és kultikus előírását,
mert fölismerték: a pogányok Krisztushoz térhetnek közvetlenül, a körülmetélés
nélkül is.
Szent
Barnabás apostol ünnepét a bizánci és a szír egyház június 11- én üli.
Róma a 11. századtól ünnepli Barnabást. Petrik
János
Szép
gondolat: Ötödik zsoltár - A Föld
adtad
nékünk lakóhelyül,
rejtett,
titkos kincsekkel tele,
képessé
tettél művedet megérteni,
könnyítsd
meg hát munkánk,
űzd
el az éhséget és a kórt.
Kiássuk
a kincset, hogy elherdáljuk,
hogy
megalkossuk
a
pusztulás iszonyú gépezetét
mely
most azt pusztítja,
mit
mások építettek,
mely
majd ellenem fordul,
elpusztít
engem és gyermekeim.
Uram!
Legyünk társak az alkotásban,
Dolgozzunk
tovább műved nyomán,
Hogy
bolygónk a bőség, a boldogság
És
az összhang erős otthona legye.
(Szent-Györgyi
Albert)
Gyermekeinknek-
egy kis feladat
Új
feladványunk (egy esős nyári napra): Ki az a személy, akinek az
egyház (Jézus és Mária mellett a szentek között egyedül) nemcsak
a mennyei születésnapját, azaz a halála évfordulóját ünnepli, hanem a földi
születésnapját is? Mikor van ez az ünnep?
Megszívlelendő:
A nyári szünetben is vár Jézus a szentmisére! Bárhova mégy nyaralni, biztosan
lesz a közeledben szentmise, amelyen részt vehetsz!
Egy
csepp derű -
felnőttnek sem árt
- Mi a közös a galambban,
az elefántban és a kisszékben?
- Egyiket sem vonzza a mágnes…