Augusztusi számunkban természetesen Szent István király himnuszát közöljük.„Gaude Mater Ungaria ” Csanád Béla fordításában: A középkori életrajzban Vajk születését az első keresztény vértanú, István (Saul megköveztetette; karácsony másnapján ünnepeljük) adja hírül álmában Saroltnak; ezért lesz Vajk keresztény neve (s egyben védőszentje) István.

Temetés most aránytalanul sok volt. (Kedves testvérünk, Bégányné Erzsike férjéért mondtunk gyászmisét a minap – akit hite szerint - református szertartással temettek el. Vigasztalódást kívánunk a családnak.) A Tócóskertből és Hajdúsámsonból is kettő-kettő. A hajdúsámsoni közösség két, rendszeresen templomba járó családja: A Rektor és a Kirtyán család gyászol. Magdika, akinek édesapja a máriapócsi zarándoklat alatt feküdt halva, a közösség iskolai és önkormányzati kapcsolatait tekinti szívügyének. Erzsike Néni pedig a Rózsafüzér Társulat vezetője volt több mint 50 évig, Gellért atya egyik fő segítője a nehéz időkben. Imádkozzunk a gyászoló családok hitben való megerősödéséért és az elhunytak lelki üdvéért!

Legnagyobb nemzeti ünnepünket, Szent István királyunk ünnepét követően már csak napok választanak el bennünket az új tanév kezdetétől. A diákok Veni sancte-ja augusztus 29-én a 9 órai, Sámsonban a ? 12-es szentmise keretében lesz. Imádkozzunk értük, hogy a hosszú tanév során végig kitartson bennük az a sok szép és nemes elhatározás, amit az újrakezdés lendületével tűznek ki maguk elé, gyarapodjanak világi tudományokban és Isten szeretetében. 

„A mindenség modellje… a templom”

Hat éve áll már itt, a Tócóskert szívében. Templomok életében nem kor ez, nekünk mégis jelentős. Miért nevezi Pilinszky a templomot a mindenség modelljének? Talán, mert mint csöppben az egész: megvan benne a teljes világ. Itt képes leginkább az önmagát tökéletlennek érző ember találkozni a tökéletessel: Istennel. Istenhez igazán méltó, a legszebb, amit az ember (Isten alkotásából, hisz minden az övé), formálni, alkotni képes. Boldogok, akiknek megadatik, hogy tudásukat egy templom építése során hasznosíthatják. 

Nálunk évtizedekig nem épültek templomok. A miénk mellett sok-sok nemrég Istennek szentelt gyönyörű épület példája mutatja, hogy mi, magyarok mégsem felejtettünk el templomot építeni. 

De vajon mi a helyzet testünk templomával, s az emberekből épült közösségek, egyházak élő templomával? Jó köveknek bizonyulunk, amelyet nem vet el az a nagy Építő? Templomszentelési évfordulón nem illik ünneprontónak lenni. Templomunknak talán legnagyobb hatása, hogy hívogatón nyitva áll a kapuja: ki tudná megmondani, hányan tértek be az elmúlt hat év során. Akár kíváncsi gyermeküket követve bizonytalan lépéssel, akár egy kis csöndre vágyva. De mennyien vannak, akik közönyösen elmennek mellette nap mint nap, s nem érzik, hogyan borul föléjük a kupola szelíden hajló gerendáival, s nem látják, az ablakok nagy szemein át hogy tekintgetnek be az évszázados fák. Nem vonzza őket az örökmécs messzire világító fénye, sem az időnként körmenetben kivonuló gyarló kis közösség példája. Igen: kicsik, gyöngék, esendők, vagy éppen ügyetlenek vagyunk.

„Ne félj, kicsi nyáj!” – hallottuk a biztatást a minap az evangéliumban. Bizakodjunk tehát, szemünket az égre emelve, de közben tegyük meg minden nap, ami tőlünk telik, hogy eljöjjön az Ő országa.

Miért szeret ebbe a templomba járni?

Bemutatunk egy családot: A Sándor Család 

Olyan családra esett most választásunk, amely területileg a Szent Anna plébániához tartozik (oda is kötik őket a családi események, s számos egyéb szál), ám hozzánk is tartoznak. (Így vallják ők is, mi is). Sándor István és felesége, Kati alapító tagjaia Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportjának – innen András atyával való ismeretségük. „Amikor a templomot felszentelték, a máltaisok közül sokan eljöttek, gondolván, úgy szép, ha minél jobban megtelik a templom” – emlékszik vissza Katika. „Ketten Gizivel (Demény Andrásnéval, aki a szombat esti szentmisék hűséges látogatója) meg is maradtunk. Engem mélyen megérintett az itteni hangulat: családok olvasnak fel, bensőséges a liturgia, kezdettől fogva énekelnek a kislányok, s egy kis kórust is találtam, ahol magam is éneklek (egykori osztálytársammal, Tornyiné Ildikóval együtt). Feszélyezett ünnepélyesség helyett a részvétel a fontos, szinte együtt mutatja be az itteni kis közösség a legszentebb áldozatot. Fiús anyaként örültem fiatal kántorunk bátor kezdeményezéseinek a kórusban, s ma sem csak szurkolok neki, hanem igyekszem énekelni is. Emlékszem, épp Purcell Magnificatját énekeltük 4 éve, még bennem volt a dallam, amikor hazaérve hírt kaptam kislány unokám születéséről…”

Bizony, Kati háromszoros nagymama, s boldogan mesél családjáról: nagyobbik fia, István ökológus. Ő a természet révén van közel Istenhez, mondhatni együtt él Vele, hiszen a munkája egyben hivatása. Felesége, Éva pszichológus, fiuk, Mátyás már tíz éves, kitűnő tanuló a Kardosban. A gyerekek, s unokák mind katolikusok, noha a férj református. De elhozza Katit minden rendezvényre, s a nagy ünnepi alkalmakra ő is eljön. (Tanúsítom, milyen készséges, amikor énekkari ügyben keresem Katikát…)Kisebbik fiuk, Péter viszont diplomata. Így aztán nem lehet csodálni, hogymenyük francia: Julie (mi Juliskának mondanánk). Náluk született négy éve a várva várt kislány: Lili (okt. 23-án, nemzeti ünnepünkön), s egy éve kisöccse: Gaspard. Most úgy hozta a sors, hogy Pesten vettek egy lakást, s fél évig itt voltak az unokák édesanyjukkal. Lilike egy hét alatt elkezdett magyarul beszélni az óvodában (előtte ugyan mindent megértett, amita nagymama mondott neki, de franciául válaszolt). „A menyem a film szakmában dolgozik, vágó. A sepsziszentgyörgyi dokumentumfilm fesztiválra küldött filmje kapcsán készítettek vele egy interjút, amelyben meghatottan köszönte meg a férjétől kapott magyarságát…” Látszik, hogy még órákig tudna mesélni Kati a családról, s nem is csoda, hiszen most jöttek haza a Balatonról, ahol férjévels a három unokával voltak együtt.

Ahol hó hullott nyáron

Ez a legenda. A valóság más. III. Szixtusz pápa az efezusi zsinat (431) emlékére rendelte el a templom építését annak tiszteletére, hogy ez a zsinat dogmaként mondta ki, hogy Mária "Theotokosz", vagyis Istenanya.

Borghese kápolnája őrzi az úgynevezett "Szent Lukács Madonnát". A hagyomány szerint maga Lukács evangélista festette a képet. Egy biztos: 590-ben már ezt a képet vitték körmenetben a Szent Péter-bazilikába, Róma legrégebbi Mária-templomából, a Santa Maria Antiquából. Ez a kápolna több magyar emléket is őriz. Itt látható egy domborművön, amint Rudolf, magyar király seregei élén a török ellen indul, s itt látható Esztergom törököktől való visszafoglalása is...

Szép gondolat - Pilinszky János: Gótika

Acsúszó-mászó, belefeledkezve Az ízeltlábú nézi a napot.

vállra omló hajadba, figyeliA tört, a gyűrt, a szaggatott

romolhatatlan, veszendő tökélyed.a kereket, lángolót, mozdulatlant.

A senki néz.Most minden egy. Együtt van. Egybeolvad.

A semmi néz.A mindenség modellje, áll a templom.

Gyermekeinknek- egy kis feladat

Múlt havi rejtvényünk megfejtése: Ráfael mellett Gábriel és Mihály a másik két főangyal. Nyertesek: Németh Isti és Petrik Andi. Új feladványunk (már tanév eleji edzésnek is felfogható): Miből való az alábbi híres gondolat? „Mivel az Egyház a mi országunkban még fiatal és gyenge palánta, azért vigyázatosabb őrzőkre szorul, nehogy a jó, amit nekünk, méltatlanoknak megadott az isteni kegyesség, a te hanyagságod által lerontassék…”

Egy csepp derű - felnőttnek sem árt

Az állatkertben elpusztul a fő látványosságnak számító majom. Hogy a hiányt leplezzék, beöltöztetnek egy embert, aki sikeresen ugrándozik, „játssza” a látogatók előtt a majom szerepét. Egészen addig, míg egyszerre csak beleesik abba az árokba, amely az oroszlántól elválasztja. Kétségbeesésében elkezd kiabálni: „Segítség!” – Mire az oroszlán halkan: „Hallgass el te bolond, mert ha észreveszik, mindketten elveszítjük az állásunkat…”