TÓCÓI HARANGSZÓ
A Szent Család Templomból
7. évfolyam 2. szám - az Úr 2006. évének február havában.

A szentmise

Bűnbánat – actus poenitentialis

A pap bűnbánatra szólít fel a lelkiismeret vizsgálatban. A mise ezen részében, amely közgyónásnak is nevezhető, és ami nem egyenlő a szentgyónással, lehetőségünk van arra, hogy az őszinte bánatot felindítva magunkban, a bocsánatos bűneinktől – a felebaráti szeretet kisebb hiányosságai, vagy kisebb dolgokban való engedetlenség Istennel szemben – megszabaduljunk, és így méltón vegyünk részt a legszentebb áldozat ünneplésében. Ha a szentmise bűnbánati részét komolyan vesszük, akkor alkalmassá válunk az Istennel való találkozásra és a Vele való egyesülésre a szentáldozásban. A lelkiismeret vizsgálat után elmondjuk a bánatimát (három formula közül választhat a pap).

Gyakoribb forma: „Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim…” Mindannyian hordozunk gyarlóságokat, amellyel nemcsak magunknak ártunk, hanem a közösséget is megkárosítjuk. Ha magunkat, mintegy „csatornát” képzeljük el, amelyen keresztül Isten kegyelme áramlik, amikor bűnt követünk el, beszennyezzük ezt a csatornát, leszűkítjük (súlyos bűnnel teljesen elzárjuk) a nyílását, csökkentjük Isten kegyelmének másokhoz való eljutását, ezzel károsítjuk a közösséget. Ezért, elsősorban Isten, de az embertársaink előtt is felelősséggel tartozunk. Ezért kell bűneinket őszintén megbánnunk, és készen állnunk a közösségnek okozott kár jóvátételére. Ezután a pap Isten irgalmát és bocsánatát kéri számunkra.

Kyrie eleison – Uram irgalmazz! – énekeljük a pap imája után. Ez akklamációs jellegű ének (csendes misében szöveg). A nép mintegy irgalomért kiált Istenhez: Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Ildomos mindenkinek részt vennie az éneklésben, mert hiszen mindnyájan rászorulunk Isten irgalmára, kegyelmére.

Király Anna

Események templomunkban

Február első vasárnapján egy gyermek, Kevin lett a keresztség által Isten gyermeke, közösségünk új tagja. Volt két temetés is plébániánk területéről és Hajdúsámsonból is kettő.

Családok és személyek lelki életét megújító, Cursillos lelkigyakorlatok lesznek Nyíregyházán, férfiaknak febr. 23-tól 26-ig, nőknek márc. 9-tól 12-ig. Bővebb információ a hirdetőtáblán található, az érdeklődők Ujlakán Zoltánt keressék.

Lassan véget ér a farsangi időszak (a bál nagyon vidám volt, sajnálhatja, aki kihagyta...) Március 1-én Hamvazószerdával elkezdődik a Nagyböjt. Igyekezzünk komolyan venni ezt az időszakot, nemcsak a kötelező böjt megtartásával, hanem a napjaink csendesebbé, elmélyültebbé tételével is, hogy annál kirobbanóbban érjen minket a feltámadás öröme!

A Kismamaklub következő alkalmát febr. 24-én, pénteken 10 órától tartjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődő várandós, vagy kisgyermekes anyukát!

"Az én igám édes..." Betegek Napja után

Immár két évtizede viaskodunk egymással – a betegség meg én. Amikor először jelentkezett, megrémültem, aztán az évek során az orvosaim megtanítottak vele együtt élni. Éltem az „egészséges” emberek mindennapi életét. Közben megajándékozott az Isten szerető, megértő férjjel, két csodálatos gyerekkel, dolgoztam a munkahelyemen, s úgy éreztem fontos, sőt nélkülözhetetlen ember vagyok. Táppénzre is csak ritkán és rövid időre mentem... Isten küldött időnként figyelmeztető jeleket – ám ezt mind figyelmen kívül hagytam. A világ azt sugallta számomra: addig vagy értékes tagja a társadalomnak, amíg egészséges vagy és dolgozni tudsz, különben nem érsz semmit.

Néhány éve komolyabbra fordult a betegségem, kórházba kerültem, táppénzre kényszerültem, sokat fogytam; ezt igyekeztem az öltözködésemmel elfedni, s alig jártam emberek közé – ne vegye észre rajtam senki, hogy beteg vagyok. Azt gondoltam, ez csak rám tartozik, egyedül kell megküzdenem vele. Azt, hogy mások egészségéért imát ajánljak fel, természetesnek tartottam, de hogy magamért kérjek, eszembe sem jutott…

2004 karácsonyára nagy fordulatot vett a sorsom. Isten megelégelte a „játékomat”, megálljt parancsolt! Arra késztetett, értékeljem át az életem. Már-már úgy éreztem, elfogadtam Istentől betegségem igáját, mikor a fiam épp egy éve ráébresztett, hogy nem így van. Azt mondta: „Anya, te miért nem vetted fel a betegek szentségét, hisz beteg vagy?” Megdöbbentett és elgondolkodtatott! Még akkor sem akartam, hogy lássák az emberek, úgymond, engem ne sajnáljon senki. Ám ezek után elkezdtem beszélgetni erről Istennel, kértem a segítségét - és adott segítséget. Küldte a családomat, küldött barátot és küldött két atyát. Nagyon sokat beszélgettünk, hallgatták türelmesen a kérdéseimet, a kétségeimet. Úgy tűnt sikerült végre megbékélni helyzetemmel - pedig még mindig „játszottam”. Nem éreztem magam teljes embernek, többször voltam kórházban, már nem tudtam eljárni dolgozni, és féltem, a családom sem tudom megfelelően ellátni, mert gyengébb, fáradékonyabb lettem. Pedig ők mindenben mellettem álltak és segítettek. Egy alkalommal a mindig türelmesen végighallgatott „hisztim” után, miszerint "így én már csak félember vagyok", egy jó barátom kifakadt és ráébresztett, hogy én szívem mélyén nem fogadtam el a betegségem, mert ha így volna, befejezném ezt az önsajnálatot, jobban Istenhez fordulnék, és elkezdenék valóban imádkozni. Ez akkor nekem természetesen nagyon rosszul esett, ám el is gondolkodtatott.

Nagyon hosszú volt az út, ami elvezetett idáig, de már tudom, hogy betegként is teljes és értékes ember vagyok, ebben az állapotban is nélkülözhetetlen vagyok, szükség van rám, így is sokat tehetek az emberekért. Már ki tudom mondani, hogy beteg vagyok, merem kérni az imát – és ki tudom mondani teljes szívemből: „legyen meg a Te akaratod”. Nem szégyellem a félelmem egy-egy fájdalmasabb vizsgálat előtt, nem akarom eltitkolni, ha nem érzem jól magam. Mert tudom, Jézus magára vette a mi emberi félelmeinket és fájdalmainkat, - az enyémet is - amikor gyötrődött, reszketett, vérzett a félelemtől, és kérte a tanítványait, virrasszanak és imádkozzanak vele! Kérte az Atyát is, ha lehet, vegye el Tőle ezt a kelyhet. De azt is mondta „ne az én akaratom legyen, hanem a Tied”. Ma már én is ki tudom mondani: Uram! Kész vagyok kiüríteni a kelyhet, amit nekem készítettél!

Hetek óta készültem rá hogy én is felvegyem a betegek szentségét. Kimondhatatlanul vágytam rá, hogy megérintsen a pap az olajjal. Rendkívül boldog voltam – vagyok; és nem értettem a családom, barátaim könnyes szemét...

Kedveseim! Örüljetek velem, mert én immár teljes szívemből – lelkemből hiszem és vallom: a betegség lehet ajándék is!Báránkóné Ildikó

Bemutatunk egy családot: A Szabó család

A fiatal négytagú család három éve költözött a plébániánk területére, az Árvalány utcai új építésű családi házak egyikébe. Nem debreceniek, a családfő, Csaba nyíregyházi, felesége, Annamária Mátészalkáról származik. Mindketten a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolára jártak (innen az ismeretség), Csaba földrajz-rajz, Annamari magyar-német szakos. Dolgozni kerültek Debrecenbe, immár 13 éve városunk lakói, de nem volt számukra idegen a város, hisz a feleség rokonságának egy része szintén itt lakik. Kezdetben mindketten tanítottak, aztán Csabának (a Füvészkerti Általános Iskola megszűnése miatt) váltania kellett, most a Corában dolgozik a dekoráción, meg is szeretette ezt a munkát. Annamari a Csapókerti Általános Iskolában tanít, jelenleg nyolcadikos osztályfőnök, úgyhogy nem unatkozik...

Régebben a Szent László templomba jártak, és még a költözés után is egy ideig, de lassan megismerkedtek a mi közösségünkkel, és már két éve a mi templomunkat látogatják. Csaba református, bár nem gyakran megy el templomba, keresztény módon él, elfogadja és támogatja a család többi tagjának vallásgyakorlatát.

Nagyobbik gyermekük, Flóra 8 éves, a Lilla Téri Általános Iskolába jár, most másodikos. Amellett, hogy az iskolát jól végzi, nagyon sok minden érdekli: jár táncra, furulyázik, teniszezik. Az iskolai hittanra jár, Báránkó Andráshoz. Nagy élmény volt számára a nyári hittanos tábor, most töltött először ilyen sok időt a szülei nélkül. A kisebbik gyermek, az 5 éves Bence még óvodás. Ő simulékonyabb természet, mint a nővére, és nagyon szereti a zenét (úgy tűnik, örökölte édesapja tehetségét, aki gitározik). A gyerekek szívesen töltenek minél több időt a természetben, gyakran kirándul együtt a család, főleg a hegyvidéket kedvelik.

A vasárnapi szentmiséken felolvasó családok:

Febr.19. (Évk. 7. vasárnap): Mária Légió

Febr.26. (Évk. 8. vasárnap): Ifjúság

Márc.5. (Nagyböjt 1. vasárnapja): Asztalos család

Márc.12. (Nagyböjt 2. vasárnapja): Hitoktatók

Egy a hónap szentjei közül: Emiliáni Szent Jeromos

Azt a kort (1486), amelybe a velencei patrícius-fiú beleszületett, szellemi téren a reneszánsz virágzása jellemezte, a kor politikai arcát a gyakori, olykor vad háborúskodás szabta meg. Az erkölcsök eldurvulása, egész országrészek kipusztulása, a nép elszegényedése, a közigazgatás, a jog és az egészségügy zűrzavara lett a következmény.

A harcra és kalandra éhes ifjú Jeromos korán belesodródott e véres viszályokba. A császáriak egyik rajtaütése alkalmával, 1511 augusztusában fogságba került. Hasonló történt vele, mint tíz évvel később Loyolai Ignáccal, amikor sebesülése után a betegágyban magába szállásra és megtérésre használta föl idejét: a világias gondolkodású, harcias és hírvágyó katonából Krisztus szenvedélyes harcosa lett, telve az Isten és a felebarát iránti szeretettel. 1518-ban, harminckét évesen szentelték pappá. Minden holmiját az ínségeseknek ajándékozta, éjszaka eltemette az utcán heverő halottakat, és ápolta a betegeket, egész addig, amíg maga is megkapta a kiütéses tífuszt. Fölgyógyulása után 1531-ben teljesen a szegényeknek szentelte magát, mégpedig az árva gyermekeknek. A Szent Rókus-templom melletti házba gyűjtötte őket, egyszerű élelmezést, vallásoktatást és rendszeres munkára való fölkészítést kaptak. Leghűbb segítőit szerzetesi közösségbe fogta össze.

A pestis ismét dühöngeni kezdett, őt is megtámadta a szörnyű ragály. Szemét és kezét az ég felé emelve a ”Jézus és Mária” szavakkal halt meg 1537. február 8-án, Somascában. XIV. Benedek pápa 1747-ben boldoggá, XIII. Kelemen húsz évvel később szentté avatta, XI. Pius 1928-ban az egész Egyház számára az árvák és a szülői szeretetet nélkülöző gyermekek védőszentjévé emelte. Petrik János

Szép gondolat

Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger. (Teréz anya)

Gyermekeinknek- egy kis feladat

Múlt havi rejtvényünk megfejtése: Szent Balázs püspök; ünnepe február 3-án van. Nyerteseink: Tóth Petra, Kókai Máté és Gyarmati Ádám átvehetik nyereményüket a sekrestyében. Új feladványunk: Milyen időszak kezdődik Hamvazószerdán, és miről kapta a nevét ez az ünnep?

Egy csepp derű - felnőttnek sem árt

Amikor csak románul irták a helységneveket a Székelyföldön, egy atyafi végighallgat egy vitát, hogy melyik nyelv a legnehezebb, milyen különbségek vannak a leírt és a kiolvasott szavak között. Példázódnak is az illetők:
- Az angol az egy nehéz nyelv. Leírják, hogy "Shakespeare" és úgy olvassák: "Sekszpír" - okoskodik az egyik.
- A francia sem könnyebb - válaszol a másik. - Írják, hogy "Bordeaux" és úgy olvassák, hogy: "Bordó".
-Az semmi - szól közbe az atyafi. - A legnehezebb a magyar! Nálunk otthon úgy irják, hogy "Odorheiu Secuiesc" és úgy olvassuk, hogy "Székelyudvarhely"...