TÓCÓI HARANGSZÓ
A Szent Család Templomból
7. évfolyam 8. szám - az Úr 2006. évének augusztus havában.

A szentmise

Az áldozat bemutatása

A felajánlást követi az ún. eucharisztikus ima (a hálaadás és a megszentelés imája), mely az egész liturgia központi része. Nem új áldozatbemutatás ez, hanem Krisztusnak, a mi Urunknak az örök áldozatát „jelenítjük” meg. Nem megújítjuk azt, hanem felidézzük, mi is jelen vagyunk benne. A szentmise ezen részében a felszentelt pap, Jézus rendelése szerint („ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”) a Szentlélektől kapott hatalmától fogva a felajánlott kenyeret (római: kovásztalan, görög: kovászos) és bort Krisztus testévé és vérévé változtatja

Az eucharisztukus ima több részből áll. A Keleti Egyházban és a Nyugati Egyházban eltérő elemeket őriztek meg az atyák, de vannak hagyományos elemek, melyek minden eucharisztikus imában megtalálhatók. Ilyenek: prefatio (előszó), Sanctus (Szent vagy), epiklesis (Lélekhívás), anamnesis (megemlékezés), az áldozat felajánlása, intercessiones (közbenjáró imák), doxologia (záró dicsőítés).

Prefatio: az üdvösség történet egy-egy mozzanatát emeli ki, amely az egyes ünnepeknek vagy éppen a liturgikus időszaknak felel meg. A miséző pap felszólítja a hívő népet, hogy ezekért az Isten által végbevitt dolgokért adjon hálát.

Sanctus: a prefációban felelevenített üdvtörténet hallatán a nép mintegy felkiált az Úrhoz, Szent vagy…mindenség Ura, Istene…hozsanna a magasságban! Végül elérkeztünk a misztériumok misztériumához, maga Jézus jelenik meg az oltáron a kenyér és a bor színe alatt. Itt letérdelünk – ezzel is kifejezve, hogy Valaki, aki nálunk sokkal nagyobb és fönségesebb, érkezik. Újabban gyakorlattá vált az a szokás, hogy térdelés helyett felállunk. Ez a mozdulat is kifejezi a tiszteletet, de úgy gondolom, akit egészséggel áldott meg az Úr, annak illő a lehető legjobban kifejezni a kicsinységét.

Miközben térdelünk, megtörténik az epiklézis, vagyis a Lélek hívása az átváltoztatáshoz. Érdemes ezen a ponton egy kicsit elidőzni, megemészteni, ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Lényegében véve: „íme hitünk szent titka”.Anna

Események templomunkban

Augusztus első vasárnapján két gyermek, István és Tamás Levente - részesült a keresztség szentségében, és volt két esküvő is templomunkban. Jelenleg van egy halvafekvőnk és volt egy temetés is plébániánk területéről.

Füzéren voltunk

.Mint minden évben, most is eljött a közös nyári tábor ideje az ifisekkel. Már mindenki tűkön ülve várta, hogy mikor jön megint össze a régi „banda” az állomáson, hogy aztán elrobogjon velünk a vonat egy messzi tájra, ahol mindenki kikapcsolódhat, mindenki kiszakadhat egy kicsit ebből a világból…

János atyánk és a füzéri plébános, Ferenc atya közösen remek úti célokat találtak ki az ifjúság számára, igaz, hogy valamennyit nem értünk el, de ehelyett a saját ösvényeinken haladva rátaláltunk más csodálatos tájakra. Mert ahogy János atyánk is megmondta: „Nem tévedtünk el, csak pillanatnyilag nem tudtuk, hogy merre járunk…” Csütörtöki napunkon, hogy pihentessük is a lábainkat, vetélkedő napot tartottunk, ahol mint kiderült, mindenkinek szüksége van egy kis bibliai továbbképzésre, vagy csak Máté evangéliumában nem voltunk éppen profik? Utolsó reggelre elég fura dolgokkal találtuk szemben magunkat: sok embernek eltűnt fél-vagy esetleg teljes pár cipője, de később a lépcső korlátjáról minden elveszett pár előkerült. Néhányan fura álmokra is panaszkodtak, de mint kiderült, annak is előkerültek a gazdái…

Köszönjük szépen Báránkó Andris bácsinak, a tábor mesterszakácsának az egész hetes szolgálatát, a finom ételeket, és köszönjük, hogy jelenlétével, és történeteivel építette közösségünket.

És végül egy kis üzenet János atyának: Köszönjük mindnyájan az együtt töltött éveket, az együtt töltött táborokat, de főleg a legutóbbi tábort, mert erre a nyárra már remélhetőleg össze tudott érni a csapatunk, és fel tudtunk nőni ahhoz a szerephez, amit ebben a közösségben kell képviselnünk. Szeretném megköszönni neki az egész csoport nevében ezt az együtt töltött vidám hetet!!!!PetrikAndrea

Bemutatkozik új káplánunk, Papp László atya

- Minden papi hivatásnak van története. Mesélnél a tiedről?

- Isten ajándéka, hogy katolikus szülők középső gyermekeként négy testvéremmel együtt jó példát és elkötelezett papok tanúságtevő életét láthattam. Kis koromtól fogva otthon éreztem magam a templomban, az oltárszolgálat közben felismertem, hogy Isten a papi hivatást adta számomra. Így jelentkeztem a szemináriumba, miután a középiskolát elvégeztem a hajdúdorogi Görög Katolikus Gimnáziumban.

- Hol szolgáltál eddig káplánként?

- Első évemet 2004-ben Rakamazon kezdtem. Egy évvel később püspök atya Polgárra helyezett, ahol három évig lehettem. 

- Milyen érzésekkel, elvárásokkal jöttél a Szent Család plébániára? 

- Nem lepett meg püspök atya döntése, hiszen három év káplánként egy helyen viszonylag soknak számít. Szerettem az előző helyemet, és hálát adok Istennek, hogy ott lehettem. Sokat tanultam, az lehettem aki vagyok, plébánosaim elfogadtak és segítettek. Azzal az érzéssel jöttem ide, hogy mindez itt is osztályrészem lesz. De bárhogyan is alakul a jövő, képességeimmel, munkámmal Isten dicsőségére és az Ő Egyházának javára szeretnék lenni. Kihívás az a feladat, amit a Szent József gimnáziumban kell majd végezni. Hitoktatói és lelkivezetői szolgálatot kell ellátnom, amihez kérem a hívek imáit.

- Vannak konkrét elképzeléseid, terveid, amiket szeretnél megvalósítani?

- Feladatom két részből tevődik össze: egyrészt a plébánia életébe kell bekapcsolódni, másrészt a gimnáziumban kell jelen lennem. Mindkét helyen arra törekszem majd, hogy a nép előtt Jézus Krisztus személyét képviseljem, Isten előtt pedig a népet. Nagyon szépen foglalja össze a papi szolgálatot XII. Piusz pápa, amikor azt mondja: „A szertartások (amelyeknek végzése a pap elsődleges feladata!) a vallásnak olyan külső megnyilvánulásai, amelyek a külső jelek által a lelket tiszteletre ébresztik a szent dolgok iránt, a szívet felemelik, a jámborságot növelik, a szeretetet lángolóbbá teszik, a hitet fokozzák, az áhítatot erősítik, az egyszerűbb embereket oktatják, az Isten dicséretét szépítik,  a vallást megőrzik, és az igaz hívőket az eretnekektől és szakadároktól megkülönböztetik.” (Mediator Dei). Erre szeretnék törekedni azokkal együtt, akik rám bízattak. 

- Milyenek az első benyomásaid? Megfelel az elképzelésednek, vagy van esetleg, amiben másra számítottál?

- Kedvesen fogadtak fiatalok és idősek egyaránt. Köszönöm, hogy itt lehetek és kérem a türelmet, mert ahhoz, hogy megtaláljam a helyemet és mindenkit megismerjek időre van szükség. Mindenek előtt pedig arra kérem az egyházközség minden tagját, hogy egy-egy fohásszal emlékezzenek meg rólunk papokról! Nagy szükségünk van rá!

Bemutatjuk a Müllern családot

A kedves idős házaspárt, Müllern Gyulát, és feleségét, Terikét sokan ismerhetik, hiszen templomunk felszentelése óta (és ennek már 8 éve!) rendszeres látogatói a szentmisének. Gyula bácsi Pesten született, Hajdúszoboszlón nőtt fel. A cukrász szakmát tanulta ki, a határőrségnél dolgozott, így került a Szombathely környéki kis faluba, Szentpéterfára, ahonnan Terike néni származik. (Ez a "leghűségesebb magyar falu", Sopron városához hasonlóan az itt lakók is kérték és el is érték a falu visszacsatolását Magyarországhoz Trianon után.) Terike néni a szombathelyi Szent Domonkos rendi zárdában volt bentlakó növendék, a Közgazdasági Technikumot már Debrecenben végezte, ahova házasságkötésük után, 1953-ban költöztek. Gyula bácsi a Honvédségnél dolgozott a tiszti étkezde vezetőjeként, és bár már 80. életévét tapossa, még mindig dolgozik, a Tiszti Klubban gondnok (Terike néni szerint pont ezért ilyen fiatalos, nincs ideje önmagával vagy a betegséggel törődni…). Felesége a Belkereskedelmi Továbbképző Intézetben szerzett felsőfokú képesítést, és az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalattól (ma HÉLIKER) mint számlaellenőrzési osztályvezető ment nyugdíjba. Debrecenbe kerülve a Szent Anna templomba jártak rendszeresen, majd a templom felépülése óta a mi közösségünk tagjai. Mindenkit ismernek, őket is sokan, így nagyon megszerették ezt a családias közösséget. Nagy öröm volt számukra, hogy az 50. házassági évfordulójukat itt ünnepelhették, és itt adhattak hálát a Jóistennek a családjukért, az együtt töltött évekért. Gyula bácsi református, a nagyobb ünnepeken, amikor úrvacsoraosztás van, a református templomba is elmennek. 

Két gyermekük van, Gyula fiuk mérnök, az ő felesége, Ildikó (aki tanítónő) szintén református, így ők a református közösségbe járnak. A lányunoka, Melinda a Református Kollégiumban érettségizett, angolt majd külkereskedelmet tanult, jelenleg repülőtéren dolgozik utazásszervezőként. Testvére, Viktor a Fazekas Mihály Gimnáziumban végzett, most gépészmérnök hallgató a Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karán, kitűnő eredménnyel végezte az első évet.

A család másik ágáról, a Szabó családról már volt szó újságunk hasábjain, hiszen ők is közösségünk rendszeres tagjai, de ennek már (most néztem utána) 5 éve, így talán nem árt egy kis frissítés… A családfő, Szabó József a KITÉ-nél dolgozik buszvezetőként. (Ő református, de azért ritkán előfordul templomunkban). Felesége, Erika a Közigazgatási Hivatalban vezető főtanácsos (pénzügyi vonalon dolgozik). A gyerekek már itt is nagyok, Zoltán (ministránsunk volt) a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumban érettségizett, idén végez a salgótarjáni Pénzügyi Főiskolán, Zsuzsa pedig Svetitses volt, most harmadéves a Tessedik Sámuel főiskolán, személyügyi szervező szakon. Tagja a Diákönkormányzatnak, ő a kultúros, a főiskola újságába is rendszeresen ír.

Isten segítse ezt a családot, hogy még sokáig építő tagjai lehessenek közösségünknek!

Egy a hónap szentjei közül: Vianney Szent János

Gyermekkora a nagy francia forradalom korszakába esett. Tizenegy éves volt, amikor otthon a szobájukban, ”a nagy óra alatt'” először járult szentgyónáshoz egy papnál, aki megtagadta az alkotmányra teendő esküt. Utána éjnek idején járt hittanórákra, ahol a kolostorukból elűzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Első szentáldozáshoz egy homályos pajtában járult, amely elé, hogy eltereljék a hatóságok figyelmét, egy nagy szénásszekeret húztak. Az elemi iskola óráin csak néha vehetett részt, atyjának ugyanis szüksége volt az ő munkaerejére is a mezőn. Ezért alig tudott írni és olvasni. Nem volt tehetséges, és amit tanult, azt is nagyon hamar elfelejtette. 

Balley abbé, egy nagyon művelt pap, aki felfigyelt Jánosra, maga mellé vette és felkészítette a papszentelésre. Arsba küldte a püspöke, felújította öreg templomát, és a környékbeli falvakban részt vett a hitélet fellendítésére akkoriban mindenfelé tartott népmissziókban. 

János olyan kapcsolatban volt a másik világgal, mint a szentek közül csak kevesen. 1832-ben Franciaországot kolerajárvány sújtotta, Ars azonban érintetlen maradt a járványtól. És a faluban a hit lassan éledni kezdett. Idegenből is egyre többen jöttek Arsba, hogy minél előbb mindenki eljuthasson az arsi paphoz, ha gyónni akart nála. Ő pedig éjjel és nappal gyóntatott, és kiderült, hogy ismeri a szívek titkait. XI. Pius pápa 1925. május 31-én szentté avatta, 1929-ben pedig a plébánosok patrónusává nyilvánította.Petrik János

Szép gondolat

Aki szeret, mindig szeret, nem ér rá panaszkodni és boldogtalannak lenni. Joubert

Gyermekeinknek- egy kis feladat

Múlt havi rejtvényünkre nem érkezett megfejtés, így e számunkban csak egy egyszerű kérdést teszünk fel: mikor van Nagyboldogasszony ünnepe, és mit ünneplünk ekkor?

Egy csepp derű - felnőttnek sem árt

- Mit csináljon a föld nélküli paraszt? - Vessen magára…