Hirdetések 2020.03.21.

Kedves Testvérek, kedves Rám bízottak!

A járványra való tekintettel a határozatlan időre nem lesznek nyilvános szertartások! A Püspöki Kar és az óvatosság is erre szólít fel. ZÁRT PLÉBÁNIATEMPLOMBAN, A NÉP RÉSZVÉTELE NÉLKÜL, mindennap bemutatom a legszentebb áldozatot ha szükséges két alkalommal is.

Minden reggel a Vírus terjedésének megállításáért, a betegekért és az egészségügyben dolgozókért imádkozom, este pedig ha szükséges azokra a szándékokra, amit vagy már beírtunk, vagy pedig a kedves hívek kérnek. Egyéni szándékokat lehet jelezni privát üzenetben, vagy egy borítékban bedobni a plébánia postaládájába.

HA SIKERÜL TECHNIKAILAG MEGOLDANI VASÁRNAPOKON A 9 ÓRAI SZENTMISÉKET SZERETNÉNK A FACEBOOK OLDALUNKON KÖZVETÍTENI.

Imádkozzunk Egymásért és vigyázzunk Egymásra! Maradjunk Otthon és maradjunk lelki kapcsolatban! „Az Istent szeretőknek minden, a javukra válik!” Talán nehéz megérteni, de még ez is.

Tájékoztatjuk a kedves híveket, hogy a minden hónap első szombatján esedékes jótékonysági ruhaosztás a kialakult országos járványügyi helyzetre való tekintettel átmenetileg szünetel. Ez idő alatt ruhaadományokat sem áll módunkban fogadni

Szeretettel: József atya

Napi és vasárnapi szentmise-közvetítések

MTVA

Március 22-én nagyböjt 4. vasárnapi szentmisét közvetítnek 9 órakor a Duna TV-n az óbudai Szent József-templomból. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Füzes Ádám esperes, a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet igazgatója.

Március 22-től a Kossuth rádió átveszi a Magyar Katolikus Rádió vasárnap délelőtti (10 óra) miséjét.

Apostol TV

Hétfőtől szombatig 8 és 17 órakor, vasárnap 10 és 17 órakor.

Nézhető az interneten az www.apostoltv.hu oldalon.

EWTN/Bonum TV

Mindennap (magyar nyelven) 8.30 élő közvetítés; 12.00 (ism.), 17.00 (ism.), 20.00 (ism.).

Mindennap (angol nyelven) 14.00: EWTN Daily Mass – élő közvetítés az EWTN központjából, Alabamából (USA).

Megtalálható a nagyobb kábelszolgáltatók csatornakiosztásában és nézhető az interneten a www.katolikus.tv oldalon.