1977 június 5.-én született egy vallásos család 3. gyermekeként Baktalórántházán. Apagyon töltötte gyermekéveit, a helyi Általános Iskola elvégzése után Nyíregyházán a Sipkay Barna Vendéglátóipari Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ahol másodikos korában kezdte megérezni, hogy Isten meghívta a papságra. Plébánosa, Lázár István atya ekkor mellette állt és segítette hivatásának kibontakozását. Az érettségi után azonnal jelentkezett a Debrecen- Nyíregyházi egyházmegyébe.
Teológiai tanulmányait Veszprémben kezdte, majd Egerben folytatta. A tanulmányi évek alatt megismerkedett a meditációval, és az ötödik év után fél évet P. Jálics Ferenc lelkigyakorlatos házában töltött. Úgy érzi, hogy sokat köszönhet ennek az időszaknak, amikor visszavonultan mély imaéletet élhetett. Ezután a Sapiencia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán kezdte el megírni a szakdolgozatát, közben pedig Dobogókőn a Manréza Konferenciaközpontban élt. Gyakorlati félévét a Tiszavasvári Egyházközségben töltötte Maga László plébános úr mellett, ezután az időszak után pedig Egerben befejezte teológiai tanulmányait. Jelmondata „…szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni”.