Amikor hivatásom felől kérdeznek, mindig nehéz helyzetben vagyok. Mit lehet ebből a titokból megosztani? Egyáltalán mi az, ami megérthető ebből a magasztos és szent küldetésből? Honnan erednek azok a hajszálgyökerek, amelyekből az én hivatásom forrásozik? Ezeket a kérdéseket újból meg kell válaszolnom, amikor megkértek, hogy életutamat osszam meg e honlap olvasóival.
Isten kegyelméből katolikus nagycsaládban nőttem fel. Mindkét jelzője fontos: katolikus és nagy. Szüleim, és azok szülei is gyakorló katolikus, buzgó emberek voltak. Hivatásom felismerésének egyik fontos gyökere ez. Öt testvérrel pedig elmondhatom, hogy nagycsaládba születtem, ahol középsőként sok alapvető dolgot megtanulhattam. Hiszem, hogy az isteni gondviselésre való ráhagyatkozás egyik jele, beszédes tanúja, ha a szülők elfogadják Istentől a rájuk bízott életeket. Ez szintén segített abban, hogy felismerjem hivatásomat.
Egészen kicsi gyermekkortól kezdve szívesen ministráltam, örömmel jártam hittanra, otthon minden nap együtt imádkoztunk, vasárnap a családi asztalnál megbeszéltük az aznapi prédikációt, kiváló papok működtek szülővárosomban Újfehértón, egyszóval csepegtette belém a Gondviselő az ő szelíd hívását. Testvéreim közül egyetlen lánytestvérem Cecília és férje most várják harmadik gyermeküket. János bátyám kalandos utakon, de végezetül a kései hivatások szemináriumában harmad éves kispap. Ágoston öcsém, aki kántor és egyházjogász feleségével két gyermeket nevelnek Budapesten rendőr-informatikus. Péter öcsémet pedig a Jóisten kegyelme folytán idén nyáron szentelik pappá. Édesapám egyszerű munkásember volt, aki hitének képzésére gondot fordítva elvégezte a Pázmány Péter Akadémiát, már nem él. Édesanyám a gyermekek nevelése mellett hosszú évekig hitoktatott, most özvegyen él Újfehértón.
Gimnáziumba tudatos döntéssel katolikus intézményt választottam, így kerültem a hajdúdorogi görög katolikus gimnáziumba. Majd ezt követően jelentkeztem Bosák Nándor püspök atyánál, hogy vegyen fel kispapjai közé. Veszprémben kezdődött a kispapi élet, ahol az ország más szeminaristáival töltöttem egy esztendőt. Egerben folytatódott, mígnem 2002-ben pappá szentelődtem.
Állomáshelyeim Rakamaz, Polgár és most Debrecen, ahol a Szent Család plébánia mellett a Szent József Katolikus Gimnáziumban is tevékenykedem. Hogyan tudnám megragadni mindazt, amiben megéreztem a papi hivatás magasztosságát, melyek vonzottak az oltár felé?
Az, hogy a pap: második Krisztus. „Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.”(1 Kor 4, 1) – írja Pál apostol. Aztán a papi hatalom, mellyel a kenyér és bor Krisztus teste és vére lesz, s amit senki sem tud megtenni, ha nem pap. A többi szentség kiszolgáltatásával végig kíséri a rábízottakat a földi élet útján, sőt közbenjáró imájával imádkozik az elhunytakért is. A pap a bűnbocsánat szolgája, amit Isten még az angyaloknak és arkangyaloknak sem adott meg. A pap továbbá az ige és a szeretet szolgája, és közvetítő Isten és az emberek között. Ebbe a titokba vont bele az Úr, és ehhez szeretnék hűséges maradni egész életemben.
„Csak egyet kérek az Úrtól, egy a vágyam, hogy az úr házában éljek életemnek minden napján.” (Zsolt 27, 4)