2017. 11. 12 – 19. Harmincharmadik évközi hét

1. Vasárnap, Szent Erzsébet napján a Karitász javára gyűjtünk. A Hajléktalan Jézus szobra ezen a napon a Szent Anna székesegyház előtt tekinthető meg.

2. Kedden a Boldogságos Szűz Mária templomban való bemutatására emlékezünk. Az esti szentmise után képviselőtestületi megbeszélést tartunk.

3. Szerdán Szent Cecília szűz és vértanú emléknapja lesz.

4. Csütörtökön délután 5 órára felnőtt katekézisre várjuk az érdeklődőket.

5. Pénteken Dung-Lac Szent András áldozópap és társai, vietnámi vértanúkra emlékezünk.

6. Szombaton este 5 és 6 óra között templomunkban is be lehet kapcsolódni a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő szentségimádási órába. Akinek lehetősége van erre, regisztráljon a hirdetőtáblán található plakát szerint. Ha a megnyitott honlapon a térképet felnagyítjuk, megtalálható Debrecenben a mi templomunk is, mint szentségimádási hely. Erre a pontra kattintva regisztrálhatunk, ha itt veszünk részt a szentségimádáson. A szervezők 20 ezer együtt imádkozót várnak. Ma estig 3669 regisztráció történt.

7. Megjelent a Tócói Harangszó novemberi száma, elvihető az újságos asztalról.

„Ne aludjunk hát, mint a többiek,

hanem legyünk éberek és józanok!”