2019. 01. 20. – 27. Második évközi hét

1. A második évközi vasárnap, az elvándorlók és menekültek világnapja. Imádkozzunk értük. Ezen a vasárnapon kezdődik az ökumenikus imahét. Az első alkalom az Attila téri görögkatolikus székesegyházban lesz. Minden nap délután 5 órakor van a kezdés, ezért a jövő héten templomunkban reggel 7 órakor lesznek a szentmisék, hogy mi papok is és a hívek is tudjunk menni a közös imára. Az imahét programja a hirdetőtáblán megtekinthető.

2. Hétfőn Szent Ágnes, szűz és vértanúra emlékezünk.

3. Csütörtökön Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító emléknapja lesz.

4. Pénteken Szent Pál apostol megtérését ünnepeljük.

5. Szombaton is reggel lesz a szentmise, Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök emléknapján. Este 5 órakor pedig nálunk lesz az imahét hetedik alkalma.

6. Jövő vasárnap ifjúsági zenés szentmisénk lesz. Az ökumenikus imahét zárónapja a református Nagytemplomban, ugyancsak délután 5 órakor kezdődik.

7. Egyházközségünk számadását és költségvetését a Testület elfogadta, megtekinthető az irodán.

8. A debreceni katolikusok farsangi bálja, február 8-án, pénteken este kerül megrendezésre a Kölcsey Központban. 14 éves korig a belépés ingyenes, 14 év felett 3000 Ft/fő, a belépő magába foglalja a svédasztalos vacsora és ital árát. Belépők a püspökségen és a debreceni plébániákon kaphatók. A jegy megvásárlásakor az asztalfoglalást is el kell végezni.

9. A Szent László Plébánián Szentlélek Szemináriumot indítanak. Február 14-től, csütörtökönként, április 11-ig lesznek a szemináriumi alkalmak. Jelentkezési lapot a sekrestyében lehet kapni. A jelentkezési határidő, január 31. Plakát a hirdetőtáblán megtekinthető.

10. A június elsejei, csíksomlyói pápai szentmisére plébániánkról autóbuszos zarándoklatot szervezünk. Az utat 3 naposra tervezzük, péntek reggeltől vasárnap estig, két éjszakai gyimesfelsőloki szállással. A pontos költséget még nem tudjuk, de a nagy érdeklődésre való tekintettel mielőbb jelentkezzen, aki részt szeretne venni ezen a zarándoklaton.

„A Lélek ajándékait mindenki azért kapja,

hogy használjon vele.”